Pénzmosással is gyanúsítják az óbudai polgármestert

Nemcsak korrupcióval, hanem pénzmosással is gyanúsítja az ügyészség a ma két társával együtt letartóztatott Kiss Lászlót – derült ki a bíróság pénteki közleményéből. Az óbudai polgármester a nem végleges végzés értelmében szeptember 16-áig börtönben marad.

2024. 08. 16. 15:41
Kiss László, Óbuda DK-s polgármestere (Fotó: MTI)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közleményt adott ki a Fővárosi Törvényszék azután, hogy a bíróság pénteken harminc napra elrendelte az óbudai polgármester és két társa letartóztatását

Mint írták, a Budai Központi Kerületi Bíróság augusztus 16-i ülésén elrendelte további három személy letartóztatását egy vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntette és más bűncselekmények miatt már folyamatban lévő büntetőügyben. Az egyik terheltet (Kiss László polgármestert – a szerk.) vezető beosztású személy által az előnyért hivatali helyzetével egyébként visszaélve, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének, valamint versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési eljárásban bűntettének, továbbá jelentős értékre elkövetett pénzmosás bűntettének elkövetésével gyanúsítják – írták.

Rengeteg bizonyíték van a polgármester ellen

A bíróság azt is kiemelte, hogy a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelésének általános feltétele, azaz a bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja a bíróság megállapítása szerint mindhárom terhelt vonatkozásában fennáll, azt többek között tanúvallomások, lefoglalt kép- és hangfelvételek, okirati bizonyítékok, gyanúsítotti vallomások is alátámasztják.

Fennáll a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye

A bíróság mai ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a bűncselekmény jellege, annak szervezett elkövetési módja, a nyomozás állása és iránya, továbbá a gyanúsítottak befolyásolási szándéka és képessége miatt alappal feltehető, hogy enyhébb kényszerintézkedés alkalmazása vagy a terheltek szabadlábon hagyása esetén a gyanúsítottak a még az eljárásba be nem vont személyek jogellenes befolyásolásával, a még fel nem kutatott tárgyi bizonyítási eszközök, adatok megsemmisítésével vagy elrejtésével a bizonyítási eljárást meghiúsíthatnák vagy megnehezíthetnék – áll a közleményben.

Az alapos gyanú szerinti bűncselekmény széles körű társadalmi elítélése és kiemelkedő tárgyi súlya, a nyomozás érdeke, valamint a gyanúsítottak közötti szoros személyi kapcsolatok miatt tehát a bíróság megítélése szerint az eljárási célok kizárólag a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazásával biztosíthatóak – írta a bíróság. A végzés nem végleges.

Az ügyről bővebben itt olvashatnak.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.