A Tisza Párt ismét a Magyarország érdekeit súlyosan sértő javaslatot támogatott az Európai Parlamentben (EP). A dokumentumban – amely számos ponton szembemegy az Európai Tanács álláspontjával az Európai Unió 2025-ös költségvetés-tervezetéről – egyebek mellett azt szorgalmazzák, hogy a tagállami bevételeket uniós bevételként kezeljék, emellett teljesen új saját források bevezetését is tervezik a tagállamok rovására, azok pénzügyi szuverenitása ellen irányuló módon. A szociáldemokrata párti, román Victor Negrescu által előadóként jegyzett indítvány szerint az új bevételi forrásoknak bevezetésével fedeznék a Next Generation EU elnevezésű helyreállítási alap hiteleit, amelyekből egyébként a hazánknak járó részt még mindig nem fizette ki Brüsszel. A Tisza Párt képviselői név szerinti szavazás során is támogatták az új saját források bevezetését sürgető bekezdést, emellett a végszavazásnál ugyancsak megszavazták a jelentéstervezetet, amely egyébként nem kapott többséget.
– Az Európai Parlament jelentéstervezetének vonatkozó szövege súlyos támadás a tagállamok pénzügyi szuverenitása ellen. Magyarországnak nem érdeke az uniós költségvetés bevételeinek megváltoztatása – jelentette ki lapunknak az uniós ügyekben járatos gazdasági szakember.
Mint rámutatott, a Tisza párt által is támogatott javaslat pénzt akar elvenni a magyaroktól, emellett szavai szerint az Európai Bizottság tervei között szereplő új saját forrástípusok regresszívek, azaz a gazdagabb tagállamoknak kedveznek.
– A Next Generation EU-hitelek visszafizetéséhez pedig nincs szükség mindenképpen új saját források bevezetésére, a mostani rendszer is megfelelően biztosítja a törlesztéshez szükséges forrásokat, de álságos és veszélyes is összekapcsolni a két kérdést. Az adófizető polgárokat akarja félrevezetni az, aki azt állítja, hogy csak új saját források bevezetésével lehet a törlesztést megvalósítani. Magyarország számára a mostani saját forrásrendszer megfelelő, a bruttó nemzeti jövedelmen alapuló saját forrás elégséges és átlátható bevétel, egyszerűen végrehajtható, emellett igazságos teherviselést biztosít a tagállamok között – fejtette ki a szakember.