Eltűnhet a budapesti hajózás Karácsony Gergely miatt

Családok százainak megélhetése került veszélybe, hamarosan egy egész ágazatot tehet tönkre a polgármester.

2024. 11. 06. 12:42
Városkép - Budapest
Fotó: Róka László
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Duna-parti építési szabályzattal, illetve a külvárosi kikötők létesítésével kapcsolatban lapunk kérdéseket intézett a fővárosi önkormányzathoz. Arra voltunk kíváncsiak, hogy a főváros továbbra is kitart-e a szabályozás 2025. januári bevezetése mellett. A kérdéseinkre azonban cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ. 

Amint arról már korábban is beszámoltunk, Karácsony Gergely még március végén hivatalos közösségi oldalán jelentette be, hogy egy „bonyolult, sok egyeztetést igénylő tervezési, véleményezési folyamat” eredményeként kitiltaná a hajókat Budapestről, mivel azok megkeserítik a fővárosban lakók életét és elcsúfítják a panorámát. 

A főpolgármester kijelentéseiről azonban rövid időn belül kiderült, hogy valótlanságokat tartalmaz. Az előzetes egyeztetéseken ugyanis egyáltalán nem volt szó a hajósok kitiltásáról, a vízi járművek károsanyag-kibocsátása, zajszintje határértéken belüli és egyelőre semmilyen konkrét tervezet nincsen a Duna-part parkosítására. 

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.