– Az újdonsült pártvezérnek – eddigi rövidke politikai pályafutása során – nem ez az első ellentmondásos megnyilvánulása. Hogy csak egyet említsek: hetekig arról beszélt, végighaknizva az országot, hogy nem tervez EU-képviselő lenni, aztán valamiért meggondolta magát. De még ennek a döntésnek a felelősségét sem merte felvállalni, másokra hárította. Az előre hozott választás követelése illeszkedik ebbe a mintázatba. Ráadásul tipikus példája annak is, mennyivel könnyebb és egyszerűbb nap mint nap a közösségi médiában felelőtlenül dobálózni a szavakkal, összevissza hazudozni, tízmillió ember által elért eredményeket megkérdőjelezni, mintsem felvenni a kesztyűt, ringbe szállni, és élesben, szemtől szemben megküzdeni a politikai ellenfelekkel – az emberek bizalmáért. Magyar Péter már a küzdőtér bejáratánál visszavonulót fújt. Sőt nemcsak nem indított jelöltet, de Bonyhádon kijelentette, hogy „nem szeretne ebben a bohózatban részt venni”. Szeretném felhívni Varga Judit exférjének és az elvakult Orbán-fóbiában szenvedőknek a figyelmét arra, hogy amit ők bohózatnak neveznek, az az itt élő emberek életéről szól, a január 12-i időközi választás alapvetően befolyásolja majd a sorsukat.
– Mennyire érezhető választókerületében az a durva hangnem, amely a baloldal részéről eluralta a nagypolitikát?
– Szerencsére kevésbé. A baloldali jelöltek közül – talán nem meglepő módon – a DK-s induló kampánya próbálta meg leginkább megmételyezni a közhangulatot, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ez a körzet hosszú évek óta kiszámítható, biztos fejlődési pályán halad, és ezt jellemzően békés hangnem kíséri. Mindehhez sok más tényező mellett – mint az összetartás, a hagyománytisztelet, a hit fontossága – Potápi Árpád János nyugodt természete és megbízható képviselői munkássága is nagymértékben hozzájárult. Az itt élők ezt a stílust érzik magukhoz közelebb állónak, ezt tekintik természetesnek és a sajátjuknak. Szeretnénk a káros, a közösségeket mérgező ideológiai és egyéb áramlatokat távol tartani magunktól.






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!