Nem mindennapi sajtóesemény volt A kiképzés című sportreality bemutatója. Az érkezéskor még nem volt semmi rendkívülire utaló jel, gyülekeztek a Bálna rendezvényközpontban az emberek: politikusok, sajtómunkatársak, és végül még Szalay-Bobrovniczky Kristóf is megjelent.

A műsor házigazdája, Stohl András éppen csak befejezte felvezetőbeszédét, amikor a hallgatóság váratlan dologra lett figyelmes: Gidránok érkeztek megkülönböztető jelzéssel a rendezvényközpont bejárata elé, miközben a hangszórókból katonai utasítások harsogtak.
Robbanások hallatszottak, majd pár perccel később két csapat katona rontott be a sajtótájékoztatóra, akik nem voltak szégyenlősek a megszeppent sajtómunkatársakkal, ha azok az útjukba kerültek. Mint kiderült, Stohl Andrásért jöttek, hogy kimenekítsék a Bálna területéről.
Miután sikeresen kimenekítették a műsorvezetőt, Eleky Zoltán, a Magyar Honvédség vezérkarának kiképzési csoportfőnökségének ezredese elárulta, mi történt: „nem katonai személy műveleti területről történő kimenekítését” láthattuk.

Az ezredes elmondása szerint ilyen jellegű műveleteket általában válsághelyzetekben, háborús konfliktusokban, veszélyes körülmények között hajtott végre a Magyar Honvédség. Kifejtette: már az akció kezdete előtt két operátor riporternek öltözve elvegyült a tömegben, akik Stohl András mellé férkőztek. Jelentették a művelet parancsnokának, hogy az azonosítás megtörtént, és elfoglalták a kijelölt pozíciókat, ami után megkapták a parancsot a művelet végrehajtására.
Két raj egyenesen a sajtótájékoztató felé vette az irány, ezzel párhuzamosan két másik raj pedig az épület ellenkező oldalán figyelemelterelésként hanggránátokat használva közeledett a helyszínre.
„Az időzítés létfontosságú volt, a négy rajnak egy időben kellett a célterületre érkeznie, miközben végrehajtotta a szükséges terelést, lokírozást és helyszíni biztosítást”
– hangsúlyozta az ezredes.
Miután Stohl András visszatért, megjegyezte: „Azt hiszem, ha egy ilyen éles helyzet előállna, akkor rátok bízhatnám az életemet.” A műsorról elmondta, annak ez a négy raj a főszereplője, azoknak pedig van egy-egy kiképzőjük:
- Farkas András, a Magyar Honvédség Vitéz Bertalan Árpád első különleges műveleti dandár törzszászlósa
- Nagy Ádám, a Magyar Honvédség 47. bázisrepülőtér zászlósa
- Molnár Attila, a Magyar Honvédség Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred főtörzsőrmestere
- Oravecz Kristóf, a Magyar Honvédség Kiss József 86. helikopterdandár pilótája, főhadnagy
– Ők voltak azok, akik az apjuk voltak a katonáknak, akik az anyjuk voltak, akik a barátaik voltak, és azok, akik bizony megmondták, hogy mi a helyes és mi a helytelen – mondta, majd kiemelte: – Amit a legjobban megtanultam, és nekem személyesen is nagy tanulság volt, hogy az ego ebben a szakmában a háttérbe szorul.” Szerinte ha valaki egyénileg gondolkodik, akkor a csapat látja kárát. Bejelentette:
a műsor január 27-től kerül a képernyőkre.
„Meg fogják siratni azokat, akiknek sírniuk kell”
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ezután beszédében kijelentette: azért dolgozik, hogy a Magyar Honvédség egy magas műveleti értékű, gyorsan és rugalmasan hadra fogható, XXI. századi modern high-tech felszereléssel felszerelt, pusztító erejű, nagyon komoly elrettentőerőt felmutatni képes haderő legyen, amely a magyar emberek biztonságát garantálni tudja.