Botkáék fülük botját sem mozgatták
Az új tulajdonossal ellentétben, Szeged önkormányzata most is közönnyel szemlélte Szent-Györgyi Albert Nobel-díjas biokémikus egykori lakóházának sorsát, ahogyan 23 évvel ezelőtt tette. Kozma József képviselőtől tudható, hogy 2025-ben a városvezetés több mint tízmilliárd forintot fordít Szeged kultúrájára, ám ebből az összegből immár biztosan nem futotta a Kárpát-medence egyetlen olyan ingatlanjának megvásárlására, amelyet Nobel-díjjal járó tiszteletdíjból vásároltak. Ezt a kitüntetést ráadásul magyar földön tett felfedezésével érdemelte ki Szent-Györgyi Albert.
Mint arról lapunk korábban írt, a 117 négyzetméteres, négyszobás, téglaépítésű házat és a hozzá tartozó 34,4 négyzetméteres melléképületet 195 millió forintért kínálták az egyik legnagyobb hazai ingatlankereskedelemmel foglalkozó portálon. A villa főépületében négy szoba, két fürdőszoba, két konyha, háztartási helyiség is helyet kapott.
A melléképületben kialakított egyszobás apartmanban egy konyha-étkező, egy fürdőszoba és egy terasz található. Az előző tulajdonos, Balog János sokáig kínálta megvételre a szegedi önkormányzatnak az egykori Szent-Györgyi-villát, de a városvezetés azóta sem tartott rá igényt.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!