
Weber osztagában
Wawrykiewicz az Európai Néppárt (Kereszténydemokraták) képviselőcsoport tagja. Manfred Weberrel kevés interakciója található meg nyilvánosan, ellenben nem lehet elmenni amellett, hogy idén áprilisban a hatalmi ágak szétválasztásával, az állami intézmények függetlenségével és a szlovéniai médiaszabadsággal kapcsolatos növekvő aggodalmakra reagálva az Európai Parlament néppárti képviselőcsoportja magas szintű tényfeltáró küldöttséget küldött Ljubljanába április 7-én.
Miért fontos ez? Az ötfős küldöttségnek tagjai között nem más, mint Michał Wawrykiewicz is szerepelt, a szlovéniai missziót pedig személyesen Manfred Weber jelentette be, nyomatékosan hozzátéve: „A jogállamiság nem tárgyalható”.
„Posztkommunista jogászok akcióban”
A Tényellenőr anyagából az is kiderül, Wawrykiewicz hazájában is régóta elkötelezett és aktív. Legnagyobb akciójuk csapatával együtt a lengyelországi „LMBT-mentes övezet” matricák 2019-es betiltatása volt. Fekete kereszttel áthúzott szivárványos matricát szeretett volna a konzervatív lengyel lap kiadója az újság több mint százezer példányára nyomtatni,
de a kampány nem jöhetett létre, Wawrykiewiczéket pedig a Gazeta Polska egyszerűen „lázadóknak álcázott posztkommunista jogászok”-nak nevezte.
Wawrykiewicz útja nem volt tehát eseménytelen, mielőtt jelentést írt volna Magyarországról, személyében egy olyan politikus alkot Brüsszel megbízásából véleményt, aki mélyen be van ágyazva azokba a körökbe, amelyek ellenfélként tekintenek a magyar kormányra. Ezt nehéz másként értékelni, mint az uniós elit és Magyar Péter közötti újabb összjátékot – hívta fel a figyelmet a Tényellenőr.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!