Egyre több magyar család élvezte az ünnepségsorozatot
Nem véletlen, hogy a mobilcellaadatok alapján az augusztus 16–20. közötti időszakban a főváros leglátogatottabb három pontjának az ünnepi rendezvényeknek otthont adót helyszínek bizonyultak: a Parlament környéke, a Margitsziget és a Várkert Bazár.
A legnagyobb állami ünnepünk köré szerveződő programok nagy számban vonzották a magyar családokat is a fővárosba: tavalyhoz képest 35 százalékkal több, mintegy 26 ezer hazai vendéget regisztráltak a szálláshelyek.
Közülük különösen Debrecenből, Miskolcról, Nyíregyházáról, Pécsről és Szegedről időztek több napon át a Szent István-napi rendezvények idején Budapesten. Európa legnagyobb tűzijátékára pedig idén 13 százalékkal több hazai egynapos látogató érkezett az ország minden szegletéből.
A vendégforgalom bővülése a budapesti szálláshelyek bevételeiben is megmutatkozott, augusztus 16–20. között összesen 7,1 milliárd forint árbevételt könyvelhettek el, 28 százalékkal szárnyalva túl a tavalyi azonos időszak eredményét. Az összes vendég több mint fele szállodákban szállt meg, ebben a szállástípusban a bevételek 36 százalékkal haladták meg az egy évvel ezelőttit – közölte a Visit Hungary.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!