Raskó György, a Tisza Párt egyik legfontosabb tanácsadója szerint igazságos az uniós agrártámogatások rendszerének 2028-as tervezett átalakítása, miközben ő is elismeri, hogy Magyarországot hátrányosan érintené a változás. Magyar Péter bizalmi embere az ATV Start című műsorában arról beszélt a minap, hogy a következő pénzügyi ciklusban az EU kiegyenlítené a mezőgazdasági támogatások rendszerét, amelyben jelenleg például egy francia gazda közel háromszor annyi földalapú támogatást kap, mint például egy bolgár. Megjegyzendő: a Raskó által említett példát – amellyel a támogatási szisztéma igazságtalanságát igyekezett alátámasztani – árnyalja, hogy a francia átlagbér két és félszerese a bolgárnak.
Mivel hazánk a kelet-közép-európai régióban eddig a legmagasabb összeget kapta, Raskó szerint itthon abszolút értékben nem változna a földalapú uniós támogatások mértéke. Ám a zöldbáró úgy vélte: azzal, hogy a teljes összeg csökkenne, hazánk is megérezné a változást. Ráadásul a beszélgetés egy korábbi pontján hosszasan fejtegette: rendszerszintűvé váltak a magyar mezőgazdaságot sújtó, jelentős aszálykárok, ami komoly beruházásokat tenne szükségessé. Így például Raskó szerint a gazdáknak a földjeik jelentős részén – akár 50 százalékán – fel kellene hagyniuk a műveléssel, és a fennmaradó részen kellene megtermelniük ugyanazt a mennyiséget. Ennek nyilván komolyabb anyagi feltételei is lennének, ám a zöldbáró nem említette, hogy ezekhez miként juthatnának hozzá a gazdák.
Falurehabilitáció Raskó módra
Raskó György rendre tesz hajmeresztő kijelentéseket a magyar agráriumról. A zöldbáró megszólalásainak visszatérő eleme, hogy a földalapú támogatások megszüntetését vagy csökkentését követeli, de ezen kívül is gyakran ötletel a gazdák kontójára. A Facebook-oldalán megosztott egyik tavalyi videójában például arról beszélt, mit kezdene a falvakkal. A szavaiból az derült ki, hogy gyakorlatilag kiűzné a gazdákat a falvakból a földek mellett létesítendő farmközpontokba, majd a már kiürült településeket „rehabilitálná”, ráadásul úgy, hogy utóbbi lépéstől még a termelés növekedését is várná.