„A Belügyminisztérium intézkedett, mert valakinek gondoskodnia kell a gyerekekről. És más nem tette” – írta közösségi oldalán a Rendészeti Államtitkárság. Hozzátették, hogy mostantól a Tiszalöki Országos Büntetés-végrehajtási Intézet konyháján sütik, főzik, csomagolják, szállítják az ételt Balmazújváros 11 közintézményébe:
három általános iskolába, hat óvodába és két bölcsődébe, összesen 1386 gyermek számára.
A gyerekek napi háromszori, illetve néhány intézményben napi négyszeri étkezést kapnak. Főzeléket, gyümölcsöt, péksüteményt és húst is, de természetesen figyelnek az ételérzékenyekre is.
Korábban megírtuk, hogy miután kiderült, hogy az új tanévben a helyi önkormányzat nem tett eleget alapvető feladatának, a közétkeztetés ellátásának, így
a bölcsődés, óvodás és iskolás gyerekek étkeztetés nélkül maradtak.
Pénteken a hajdúböszörményi tankerület közvetítésével, 895 szendvicset adtak a közétkeztetésben résztvevő gyermekeknek, a meleg ételt pedig már most hétfőtől kapják.