Fontos dátum a magyar népi hiedelemben szeptember 29., ez alapján jósolták meg, milyen hideg tél lesz várható – hívta fel a figyelmet a Köpönyeg. Mint írták, a hagyomány szerint Szent Mihály napján fordul át végleg az esztendő a hűvösebb időszak felé. A népi hiedelmek szerint ha ezen a napon keleti szél fúj, kemény tél várható, ha azonban a fecskék még nem vonultak el, akkor hosszú, elnyúló ősz következik.

Mint mondogatták,
„Szent Mihály lova deres, behozza a telet”
vagyis ettől a naptól kezdve számítani lehet a hideg közeledtére. A Köpönyeg emlékeztetett: tegnap kora őszies időjárás köszöntött ránk: a hőmérséklet 19 Celsius-fok körül alakult, a nap időnként előbújt a felhők mögül, ugyanakkor a szél többször is feltámadt, amely érezhetővé tette, hogy a nyár már végleg búcsút intett. Nem volt ugyan viharos vagy különösen szokatlan idő, de a levegőben ott vibrált az ősz hűvöse.
A nép jóslatok alapján ez a változékony, enyhén szeles, de nem szélsőséges idő inkább egy hosszabb, fokozatos átmenetet ígér. Tehát a tél valószínűleg nem tör majd hirtelen ránk, hanem lassan, lépésről lépésre hozza el a hideget
– emelték ki.
A hírportál szerint a szél irányát tekintve tegnap nem a rettegett keleti légáramlat uralkodott, így a hagyomány szerint nem kell kemény, szigorú télre számítanunk. Sokkal inkább egy kiegyensúlyozottabb, talán enyhébb, de elhúzódó tél lehet kilátásban, amelyet az ősz nyugodt, fokozatos lehűlése vezet be.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!