A mentelmi joggal védett személyek által, illetve az ellenük elkövetett bűncselekmények ügyében eljáró Központi Nyomozó Főügyészséghez (KNYF) tette át a rendőrség azt a feljelentést, amit Tényi István tett azután, hogy az ismert rapper, Krúbi Orbán Viktor felakasztásáról beszélt egy koncertjén – tudta meg lapunk.
Ismert, a koncerten először Gyurcsány Ferenc közéletből való távozását figurázta ki a rapper, majd rátért Orbán Viktorra. Krúbi a miniszterelnök testtömegére célozva Orbán Viktort „szaftos falatnak”, majd „kis ducinak” nevezte. Közel másfél perces performanszának végén pedig mosolyogva éhező emberekről és a kormányfő felakasztásáról beszélt. „Amikor majd felakasztjuk, küldök neki gyógypuszit” – zárta döbbenetes sorait Krúbi, a közönség egy része pedig hangos ovációban tört ki.
Mindezek okán Tényi István emberölésre irányuló előkészület bűntettének gyanúja miatt a Nemzeti Nyomozó Irodánál (NNI) tett feljelentést, amit a napokban KNYF-nek küldtek meg azért, mert Orbán Viktornak mentelmi joga van, így ez az ügy kizárólag a főügyészség hatáskörébe tartozik. Ezért a bűncselekményért akár öt év is kiszabható.
Borítókép: Krúbi (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Czinege Melinda)