Másfél évtizede folyik a Nézőpont ellen egy hadjárat a baloldali közvélemény-kutatók részéről – idézte fel a Nézőpont Intézet vezetője a Harcosok órája csütörtöki adásában. Mráz Ágoston Sámuel elsőként az országos felmérésekről beszélt, melyek közül a Nézőpont Fidesz-előnyt mért, a többivel szemben.
Azt állítjuk, hogy több mint hárommillió ember szimpatizál a Fidesszel, amiből automatikusan nem következik, hogy adott napon a jelenlegi kormánypártra is szavazna mind
– mutatott rá, felidézve, hogy választást kell mérni, nem közvélemény-kutatást.
A Tisza Párt elhalasztott jelöltállításáról azt mondta, rendkívül ciki.
Magyar Péternek későn szóltak, hogy nem indulhat mindenhol, látszik, hogy a Tisza megmaradt egyszemélyes pártnak.
Ráadásul saját vállalását nem tudta ezzel a halasztással teljesíteni, és már harmadszor tolja el a jelöltek kiválasztását. Nincsenek megfelelő szakértők, hivatásos politikusok körülötte – vélekedett az elemző, hozzátéve: a már ismert jelöltek sem feddhetetlenek.
Vejkey Györgyről, Magyar Péter új kabinetfőnökéről például kiderült, hogy szeretett volna a jelenlegi kormányba is beépülni, de nem járt sikerrel, így elmondható, hogy egy újabb sértődött emberről van szó.
A magyar kormányt ajnározó Magyar Péter-videókról Mráz Ágoston Sámuel azt mondta, ez is magyarázza, hogy
a Tisza-szavazók harmada nem szimpatizál Magyar Péterrel, csupán a kormányellenesség tartja őket össze.
– Csak azért támogatják, mert elhitték, amit mondott, és a közvélemény-kutatók is nagyban befolyásolják őket. Úgy gondolkodik a harmaduk, hogy mindegy, Magyar Péter milyen, a kormányellenesség erősebb – hívta fel a figyelmet az elemző. Szerinte ez nem jelenti azt, hogy mindenáron rá fognak szavazni áprilisban.
Mráz Ágoston Sámuel beszélt arról is, hogy Tarr Zoltán a mesterséges intelligenciára fogta az ominózus etyeki fórumon elhangzottakat.
– SZDSZ-es tempó – jegyezte meg. Rámutatott: érezhető, hogy Tarr Zoltán ott nagyon leszerepelt, hiszen Tanács Zoltán már a Tisza új tanácsadója.
Tarr Zoltánnal szemben én bízom az emberek természetes intelligenciájában, hogy megítéljék az ott elhangzottak súlyát
– jelentette ki az elemző.