Ezerforintos benzinár jönne a Tisza Párt és Holoda terveivel
Ahogy azt korábban is megírta az Ellenpont, a Tisza Párt átemelte programjába Brüsszel orosz energiahordozók tiltására vonatkozó célkitűzését. A Századvég számítása kimutatta: ez súlyos következményekkel járna, Magyarország kevesebb olajat tudna vásárolni, ami a benzin literenkénti árát 1026 forintra, a gázolajét pedig 1051 forintra növelné.
Soros-hálózatból a Tisza aktivistái közé
Holoda Magyar Péter berobbanásának környékén csatlakozott az Egyensúly Intézet csapatához. Az intézet igazgatója és társalapítója Boros Tamás, aki a brüsszeli székhelyű Foundation for European Progressive Studies (FEPS) tudományos tanácsának tagja. Ez a szervezet szorosan együttműködik az európai szocialista pártokkal. Maga Boros a Gyurcsány–Bajnai-kormányok idején az Európai Parlamentben, a külügyminisztériumban, végül az Európai Bizottságban dolgozott szakértőként. 2008-ban társalapítója volt a Policy Solutions politikai elemzőintézetnek. Az intézet másik társalapítója, Závecz Tibor szintén a baloldal fontos háttérembere. A politológus a ZRI Závecz Research Intézet igazgatójaként
rendszeresen végez közvélemény-kutatásokat és készít háttéranyagokat a baloldali politikusoknak, pártoknak.
Az Egyensúly Intézet partnerei között számos olyan külföldi szervezet van, amely erősen kötődik a nemzetközi progresszív, liberális körökhöz. Ilyen például a Friedrich Ebert Stiftung, amely a német szociáldemokraták pártalapítványa. Ennél is érdekesebb, hogy
az intézet a partneri között tartja számon az Atlantic Council nevű nemzetközi balliberális agytrösztöt.
Mint arról az Ellenpont korábban beszámolt, az Atlantic Council küldetésnyilatkozatában pártatlan szervezetnek hirdeti magát, amely az Egyesült Államok vezető szerepét ösztökéli világszerte.
Az idők alatt ez a szervezet is, ahogy a USAID vagy a NED, az eredeti céljától eltérően az amerikai baloldal érdekeinek totális kiszolgálójává vált.
Ennek megfelelően az Atlantic Council 2022/2023-as éves jelentésében például a legnagyobb baloldali politikai machinátorok jelennek meg: az Open Society és a Rockefeller-alapítványok mellett neves fegyvergyártók is megjelentek donorként a szervezet mögött. A listán szerepel a vezető gyártónak számító Lockheed Martin, a repülőgép-alkatrészekre és radarokra specializálódott Raytheon Technologies, a BAE Systems vagy a dróngyártó General Atomics.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!