Miskolcon 12 alapító önkormányzat részvételével megalakult a Kábítószer-ellenes Települések Szövetsége (KETESZ), amelyhez további települések is jelezték csatlakozási szándékukat – jelentette be Horváth László.

„A kábítószer elleni küzdelemben alapkövetelmény a tudatosság és a társadalmi összefogás” – fogalmazott a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos az eseményt követő sajtótájékoztatón.
Horváth László azt mondta, érezni kell a veszélyt: ahol a kábítószer megjelenik, szétveri, tönkreteszi a közösségeket. A települések önérdeke, hogy küzdjenek ellene – fűzte hozzá.
A kezdeményezők az egész ország területéről érkeztek, és fontos feladatuknak tekintik egymás jó gyakorlatainak megismerését
– mondta a kormánybiztos.
Megjegyezte: az elfogadott ajánlások szerint a kábítószer-ellenes küzdelemben az önkormányzatok segítik a helyi polgárőrség és a települési rendészet munkáját. Napi kapcsolatot tartanak az oktatási intézményekkel, évente legalább két alkalommal helyi közösségi szintű prevenciós rendezvényt tartanak. Együttműködnek a helyi médiával kábítószer-ellenes tartalmak megjelentetésében, és fokozottan figyelnek arra, hogy a saját települési rendezvényeiken, fesztiválokon ne jelenjen meg kábítószer vagy annak reklámozása.
Horváth László
a kábítószer-ellenes küzdelemben mérföldkőnek nevezte a szövetség megalakítását, amelynek nincs hazai előzménye.
Társadalmi mozgalmat indítottak útjára, amelyben önkéntesen, saját elhatározásukból vesznek részt a települések, a polgármesterek által pénteken Miskolcon aláírt szándéknyilatkozatot pedig a képviselő-testületek fogják megerősíteni – jelezte a kormánybiztos. Kitért arra, hogy
a társadalmi összefogással a rendőrség munkáját is szeretnék támogatni. A rendőri fellépés, a jogszabályi háttér ugyanis nem elegendő a küzdelemben, széles társadalmi összefogásra van szükség
– hangoztatta. A kábítószer-kereskedelem méretére utalva megemlítette:
a közelmúltban olyan magyarországi kínai hálózatot számoltak fel, amelynél 42 tonna, kábítószer előállítására alkalmas anyagot foglaltak le, aminek a piaci értéke 600 milliárd forint; két hete 2,2 tonna kokaint foglaltak le 70 milliárd forint feketepiaci értékkel, Csepelen pedig 13 milliárd forint értékű alapanyagot találtak.
Horváth László arra is felhívta a figyelmet, hogy a „méregipar” az online térben is terjeszkedik, „a tömeges elárasztás és az iparszerű működés soha nem jelentett olyan veszélyt, mint ma”.
Nem válogat, szétroncsol mindent
– tette hozzá a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztos.


















