Köpönyegforgatók, botrányhősök: bemutatjuk Magyar Péter miskolci megmondóembereit

Hiába bukott el Miskolcon a baloldal, Veres Sándor egykori két alpolgármestere igazi túlélő: Szopkó Tibor és Varga Andrea még ma is a közéletben sertepertél, ezúttal azonban a Tisza Párt háza táján. Mindketten Magyar Péter pártja környékén tűnnek fel rendszeresen és feltételezhetően céljuk, hogy ezúttal tiszásként térjenek vissza a közéletbe.

2025. 11. 12. 16:36
montázs
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Igazi politikai túlélőket találhatunk a miskolci óbaloldalon – mivel lyukra futottak korábban a szivárványkoalíciós próbálkozásaikkal, most azt remélhetik, a Tisza Pártnál bejönnek a számításaik. A Boon cikksorozatában felidézte, Veres Pál polgármestersége alatt három alpolgármesterrel is dolgozott, akik végül inkább a vesztét, mint a sikerét hozták el: Badány Lajossal, Szopkó Tiborral és Varga Andreával. Mint fogalmaztak, a furcsa, sokszor kétes hírű triumvirátus tagjai közül előbbi kettő még ma is a közéletben sertepertél.

Varga Andrea korábbi miskolci alpolgármester(Fotó: Mediaworks)
Varga Andrea korábbi miskolci alpolgármester (Fotó: Mediaworks)

De mit is érdemes tudni róluk? Varga Andrea 2019 és 2024 között pedig Miskolc alpolgármestereként dolgozott, mára pedig a politikai színpad egyik legellentmondásosabb figurájává nőtte ki magát. 

Előszeretettel nevezi magát civilnek, ám a politikai logógyűjtésben kevesen múlták felül

– emelte ki róla a Boon.

A pártlogógyűjtő, káoszteremtő „civil”

Felidézték: 2014-ben az Együtt–DK–MSZP színeiben indult, 2019-ben már az Együtt, DK, MSZP, Velünk a Város, SZIVE, Padtársak, Párbeszéd, LMP, Jobbik és Momentum támogatását élvezte, 2024-ben pedig a Függetlenek SZIVE, Jobbik és Momentum neve díszelgett mellette. „Varga Andrea bárki támogatását elfogadta, majd el is árult mindenkit” – hangsúlyozták. Alpolgármesterként a nevéhez volt fűzhető 4IM felzárkóztatási program körüli botrány, de nagy port kavart azzal is, 

férje érdekes módon, hirtelen a Miskolci Távhőszolgáltató Kft. felügyelőbizottságában találta magát, ahol évek alatt több mint tízmillió forintot vett fel.

Ha mindez nem lenne elég, a Boon hivatali forrásai szerint Varga kabinetét a toxikus munkakörnyezet, az érzelmi zsarolás és a folyamatos dráma is jellemezte. 

A Tisza helyi megmondóemberei 

A 2024-es önkormányzati választásokon Veres Pál visszalépése után bejelentkezett új polgármester-jelöltnek, ahol megsemmisítő vereséget szenvedett. Hiába volt köztudottan esélyesebb Barkai László, nem lépett vissza, amivel pedig gyakorlatilag bebetonozta az ellenzék vereségét. A Boon kiemelte:

Varga Andrea ma már Magyar Péter pártja környékén tűnik fel rendszeresen és nem titkolt célja, hogy tiszásként térjen vissza a közéletbe.

A politikusnak férje továbbra is hű támogatója, a miskolci közéletben pedig már úgy emlegetik őket, mint a Tisza helyi „erős embereit” – tették hozzá. Varga Andrea életútjáról és munkásságáról a Boon hasábjain olvashat bővebben.

A pizzás, aki politikusnak menekült

A Boon szerint Magyar Péter másik önjelölt szorgalmas embere Szopkó Tibor. Ő 2002-től 2014-ig az ingatlanfejlesztési szektorban és vagyonkezelőként dolgozott, politikai karrierjét pedig az MSZP ifjúsági szervezetében, a Fiatal Baloldalban kezdte, és már fiatalon szocialista önkormányzati képviselő lett Mezőcsáton. A 2018-as országgyűlési választásokon már Miskolcon próbált szerencsét, már a Momentum színeiben, de a körzetében utolsóként végzett.

Szopkó Tibor volt alpolgármester (Fotó: Mediaworks)

Miután ez nem jött össze, vállalkozóként is szerencsét próbált: egy miskolci pizzéria tulajdonosaként. A cége azonban végül csődbe ment, ami miatt Miskolcon sokan úgy emlegették, hogy ő „a pizzás, aki politikusnak menekült”. Alpolgármesterként a Miskolc Holding, a gazdaságfejlesztés és a turizmus tartozott hozzá, az ő ciklusa alatt égett le a Miskolctapolcai Barlangfürdő, amelyért a politikai felelősséget Szopkó a mai napig nem hajlandó vállalni. 

Volt munkatársai szerint gyakran hencegett magas intelligenciájával, női hódításaival és „sikeres üzleti múltjával”.

A hírportál úgy tudja, a városházán egyre többen tartották őt önjelölt géniusznak, aki valójában nem bírta el a rábízott felelősséget. Ciklusa végén Veres Pál mégis őt bízta meg azzal, hogy békét teremtsen a széthúzó városvezetésben. 

A feladatból azonban nem béke, hanem árulás lett: előbb a DK-hoz kezdett közeledni, majd Veres háta mögött önálló polgármesterjelölti castingba fogott. 

A próbálkozás – csakúgy mint Varga Andrea esetében – teljes kudarcba fulladt. Ma már a Tisza Párt környékén tűnik fel rendszeresen, sőt a Boon szerint újabb politikai ambíciókat dédelget, mióta korábbi pártja, a Momentum bejelentette, hogy nem indít jelölteket. A közösségi médiában aktív, a helyi Tisza-közösség pedig egyre inkább az ellenzéki mozgolódás egyik arcaként tartja számon. Szopkó Tibor életútjáról és munkásságáról a Boon hasábjain olvashat bővebben.

Borítókép: Varga Andrea és Szopkó Tibor, Miskolc egykori alpolgármesterei (Forrás: Facebook)

 

 

 

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.