Mráz Ágoston Sámuel nem vitt papírt és tollat mai elemzőműsorunkba, szerinte neki sokkal egyszerűbb dolga van, mint a miniszterelnöknek volt Rónai Egonnál. A kis viccelődés után komolyra fordította a szót, véleménye szerint a miniszterelnök ma reggeli interjúja arról szólt, hogy Orbán Viktor Amerikában győzelmet aratott, jól érezte magát, hiszen nagyszerű dolgok végére tettek pontot. A hazai kutatások is azt mutatják, Magyarországon tízből hat ember úgy véli, sikeres volt az amerikai út.
Kiemelte, hogy van pénzügyi védőpajzs spekulatív támadás ellen, jönnek befektetések Amerikából, a migrációban is egyetért Trump elnök és Orbán Viktor kormányfő, de a legfontosabb, hogy a rezsicsökkentést sikerült megvédeni.
Néző László visszatért a miniszterelnök és Rónai Egon mintegy másfél órás beszélgetésére, ahol Orbán Viktor nem jegyzetelt, hanem egy sajátos firkát, rajzot mutatott meg a felvétel végén a műsorvezetőnek, amely nagyot ment a közösségi médiában. Főszerkesztőnk feltette a kérdést: ez jó vagy rossz, hogy ezzel ennyit foglalkoznak? Mráz Ágoston Sámuel a válaszában kitért arra, hogy elemzőként nem erre fókuszál, de szerinte jó, mert hírverés volt az interjú környékén, és aki emiatt nézte meg egy balos műsorvezető és a nemzeti oldal miniszterelnökének diskurzusát, az láthatta, hogy egy racionális, jól érvelő, egyes ügyek komplexitását jól ismerő miniszterelnököt hallhatott, ha ezt még nem tudta volna róla. A botcsinálta pszichológusok elemzéseit pedig nem kell komolyan venni – tette hozzá.
Néző László rátért arra, amin a balliberális oldal rugózik, hogy most egy évre vagy határozatlan időre kaptunk-e felmentést az orosz energiahordozók vásárlásának tilalma alól, ami véleménye szerint egy álkérdés az ellenzék részéről.
Mráz Ágoston Sámuel ezzel teljes mértékben egyetértett, szerinte teljesen értelmetlen a vita, ugyanis az már többször elhangzott, hogy ameddig Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke és Orbán Viktor Magyarország miniszterelnöke, addig ez az egyezség él. Ez személyekhez kötődő megállapodás, ha ilyen nincs, akkor az amerikai szankciók érvényesek lesznek hazánkra, és vége a rezsicsökkentésnek.

















