Nyilatkozott a Blikknek a múlt szombaton egy belvárosi szórakozóhelyen meghalt fiatalember édesapja, akinek elmondása szerint sok félinformáció kering a történtekkel kapcsolatban.
Bent voltunk a rendőrségen a Teve utcában. Megtudtam, hogy a fiam ártatlanul halt meg, mert egy hölgynek akart segíteni. A. László a hölgyet akarta felcsípni vagy nem is tudom, a fiam pedig csak annyit kért tőle, hogy »légy szíves, állj hátrébb, segíteni szeretnénk a hölgynek!«, miután a hölgy bokája kibicsaklott és elesett. A férfi hátra is lépett. A hölgy akkor még nem állt fel, így a fiam lehajolt hozzá, majd mikor kiegyenesedett, a férfi oldalról kétszer telibe verte a fiamat. Nem egyszer ütötte meg, hanem kétszer. Tehát szándékosan történt a dolog. Ezt több kamera jól kivehetően rögzítette
– árulta el a Fördős Vendel, az életét a helyszínen elvesztett Gábor édesapja.
Szavaiból kiderült, az elkövető a rendőrségen elismerte a bántalmazást, bár akkor még nem tudta, hogy a fiatalember meghalt.
– Úgy gondolom, hogy csak ott közölték vele a nyomozók, hogy meghalt az illető. Pedig akkor ott, a szórakozóhelyen ő még mondta is valakinek, hogy két ütéssel kiütött valakit, legalábbis ezt mondták a fiatalok, akik vallomást tettek – folytatta az édesapa, aki a rendőrök elmondása alapján tudja, hogy hiába volt a szórakozóhelyen rengeteg biztonsági kamera, mivel
semmi előzménye nem volt az egésznek, nem dulakodtak, nem szólalkoztak össze, így nem történt olyan, amiből leszűrhették volna, mi történik, és így nem is akadályozhatták meg a tragédiát.
– Az orvosoktól megtudtuk, hogy minimális alkoholt találtak a fiam szervezetében, tehát még csak részeg sem volt. Az elkövető pedig az orrnyergét ütötte meg, ami felcsúszott az agyába, és a kórházi CT- és röntgenfelvételek alapján látták, hogy a vér elöntötte az agyát – számolt be az édesapa.
A portál cikkéből az is kiderült, hogy az elkövető, A. László, aki egy Erdélyből származó, 28 éves férfi, s kőművesként dolgozott Magyarországon beismerő vallomást tett.
Az édesapa azt is elmondta,
több ügyvédi iroda is felkereste őket azzal, hogy vállalják a kártérítési pert a szórakozóhellyel szemben,
akikről a család egyébként sehol egy rossz szót sem szólt. – A szórakozóhelytől is megkerestek minket, elmondták mi történt, mi megköszöntük és megnyugvást kívántunk – fogalmazott.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!