– Nem tudom, milyen gyakorlatra hivatkozik Biczók úr, de elég elrettentő, hogy egy közhatalomra pályázó párt egyik szakértője gyakorlatilag havas utakat hagyna egy ilyen kritikus helyzetben, amilyen ma az ország útjain az időjárás miatt kialakult – jelentette ki a Budapest Műhely közösségi oldalán Almássy Kornél, az intézet kutatási és elemzési vezetője.

Ahogy arról lapunk is beszámolt, Biczók Péter közlekedési szakértő, a Tisza Párt fővárosi delegáltja szerint a havazásban az egyik legnagyobb probléma Budapesten az volt, hogy a hagyományos hóeltakarításkor először a főutakat tisztítják meg, amit gyakrabban használnak az autóval munkába járó férfiak. A járdákat és kerékpárutakat – ahol statisztikailag több nő közlekedik – sokszor utoljára hagyják. Mint fogalmazott,
a hóeltakarítási rendünk szexista, osztályalapú és diszkriminatív.
Biczók szerint a hókotrókkal szemben a diszkrimináció vádja is felmerült, ugyanis az idősek, a mozgáskorlátozottak és a gyerekek számára a jeges járda sokkal nagyobb balesetveszélyt jelent, mint egy havas úttest az autósoknak. A tiszás képviselő ugyanakkor azzal nem számolt, hogy a főutakon közösségi közlekedési eszközök, buszok, trolik is közlekednek, ezért azt állítja, az utak elkotrása osztályalapú megkülönböztetést is magában hordoz. Biczók szerint
az autóval közlekedés drágább, így az úttestek előnyben részesítése a tömegközlekedéssel vagy gyaloglással szemben a magasabb jövedelműeknek kedvez.
Nyugaton sincs másképp
A tiszás szakértő pozitív példaként olyan nyugati államok nagyvárosait hozta fel pozitív ellenpéldának, mint például Bécs vagy Stockholm, amelyeket szerinte az Fővárosi Közterület-felügyeletnek is követni kellene. Almássy Kornél azonban rámutatott: mindkét helyen – ugyanúgy, ahogy Budapesten és az országban – havazás esetén először a fő közlekedési útvonalakat, a kórházakhoz vezető utakat, a reptérre vezető útvonalakat, tehát a főútvonalakat takarítják, utána jönnek a mellékutak, és a közterek. A járdák letakarítása Bécsben, ugyanúgy, mint Budapesten, alapvetően az ingatlantulajdonosok a feladata.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!