Több mint négyszázmillió forint pénzadomány gyűlt össze az ökumenikusok javára: az adventi adománygyűjtés idején befolyt összeget a rászorulókért és a bajbajutottakért végzett egész éves munkájára fordítja az Ökumenikus Segélyszervezet.

Tízezer embernek segítenek a rekordösszegű adományból
– Tavaly novemberben harmincadik alkalommal indítottuk el adventi adománygyűjtést: a szeretet.éhség. mottóról és a „kiharapott” mézeskalácsszívről ismert felhíváshoz több mint hatszázezren csatlakoztak. Ez jól mutatja, hogy a segélyszervezet közössége erős, és az emberek értik, hogy rászoruló embertársainknak hatékony segítséget nyújtani csak együtt sikerülhet – fejezte ki köszönetét Gáncs Kristóf ügyvezető igazgató, aki hozzátette, az adventi gyűjtés ezúttal is kettős céllal jött létre: nevezetesen hogy rászorulók ezreinek tegyék szebbé az ünnepet, illetve hogy a következő év hétköznapjaiban is folytatni tudják a nélkülözők és bajbajutottak támogatását, kitörési pontokat kínálva a szegénységből.
A szervezet ügyvezető igazgatója egyben jelezte, a rekordnagyságú adományt ezúttal is jó ügyekre fordítják, a társadalom legvédtelenebb csoportjaiba fektetik be.
– Az Ökumenikus Segélyszervezet évente közel tízezer rászorulónak nyújt folyamatos segítséget több mint félszáz hazai intézményében. Ezenfelül Országos Segélyközpontunkba megközelítőleg hatvanezer megkeresés érkezik évente, melyek harmadát konkrét segítségnyújtással, sokat pedig tanácsadással válaszolunk meg. Az év során több mint háromszáz családnak nyújtottunk biztonságos otthont, azoknak, akik átmeneti lakhatási gondokkal küzdenek, ezáltal több mint ötszáz gyermek együtt maradhatott a szüleivel. De nemcsak a lakhatást biztosítjuk számukra, hanem támogatjuk őket szociális és jogi ügyekben, élelmezésben, ruházattal, munkakeresésben, és segítjük a gyerekeket tanulmányaikban is – sorolta Gáncs Kristóf.
Az adományból jut a Kapaszkodó programra is, amelyben országosan 3600 rászoruló gyermek felzárkózását segítik,
a nyári szünet idején pedig ingyenes táborokkal biztosítják a nehéz sorsú gyermekeknek a hasznos elfoglaltságot fejlesztő- és élményprogramokkal, ezáltal is csökkentve annak a lehetőségét, hogy a fiatalok elkallódjanak.
A négyszázmillió forintból meleg étel osztására is költenek majd, a szervezet minden évben több mint háromszázezer adag főtt ételt oszt ki, és ezernél is több hajléktalannak, illetve ezer szenvedélybetegnek biztosítanak rendszeres, komplex segítséget.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!