Hamis euróval fizettek a magyar férfiak Jász-Nagykun-Szolnokban, de arra nem gondoltak, hogy rendkívüli sebességgel haladnak a vesztükbe

A Szolnoki Járásbíróság elrendelte annak a mezőtúri férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint különböző címletű hamis euróbankjegyeket szerzett be, hogy azokkal fizessen – közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Főügyészség.

Forrás: MTI2026. 02. 25. 18:28
(Illusztráció, forrás: AFP)
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Szolnoki Járási Ügyészség pénzhamisítás bűntette miatt indítványozta a mezőtúri férfi letartóztatását – írták. A megalapozott gyanú szerint a 47 éves férfi február 18-án egy ismeretlentől több, 10-es és 50-es címletű, hamis euróbankjegyeket vásárolt Gyomaendrődön.

A férfi és két társa – akik szintén tudtak a valuta hamis voltáról – három nap alatt három településen, tizenkét alkalommal kísérelt meg fizetni a hamis címletekkel benzinkutakon, áruházakban, illetve ismeretleneknek. Ezen vásárlások során hét esetben fogadták el a hamis pénzt, négy esetben pedig azért utasították el, mert az adott helyen nem lehet euróval fizetni.

Az elkövetők utolsó alkalommal egy olyan töltőállomáson akarták felhasználni a hamis eurót, ahol egy nappal korábban már sikerrel jártak, azonban az ott dolgozók időközben felismerték, hogy hamis a pénz, így az újabb próbálkozásnál értesítették a rendőrséget.

Az ügyészség azért is indítványozta a felfüggesztett szabadságvesztés és büntetőeljárások hatálya alatt álló férfi letartóztatását, mert a kiszabható büntetés nagyságára tekintettel fennáll szökésének, elrejtőzésének veszélye.

A Szolnoki Járásbíróság nyomozási bírája az ügyészi indítvánnyal egyezően elrendelte a férfi letartóztatását.


 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.