Élesen bírálta Magyar Pétert közösségi oldalán Kocsis Máté, aki szerint az ellenzéki politikus félrevezeti a közvéleményt, és ebben a baloldali sajtó is segíti.

A Fidesz–KDNP parlamenti frakcióvezetője szerint
a következő időszak úgy fog telni, hogy Magyar Péter minden áldott nap lehazudja majd a csillagokat az égről, a baloldali propagandasajtó pedig asszisztál ehhez.
Hozzátette: április 12-én ez szerinte véget ér, és Orbán Viktor folytatja a kormányzást.
A vita középpontjában az aláírásgyűjtés áll. Magyar Péter korábban azt állította, hogy a Tisza Párt már 250 ezer ajánlást gyűjtött össze, miközben a Fidesz több helyen még az 500-as minimumot sem érte el.
A hivatalos adatok azonban más képet mutatnak: a Nemzeti Választási Iroda közlése szerint a Tisza Párt 110 ezer ajánlást adott le, míg a Fidesz 196 ezret.
Kocsis szerint „mindig onnan lehet tudni, hogy Magyar Péter bajban van, hogy a 444, a Telex és a 24.hu egy emberként és egyszerre áll be mögé tüzet oltani, mosdatni”. Úgy véli, ez történt a szombati aláírásgyűjtési fiaskó kapcsán is.
A frakcióvezető egy kommentben azt is hangsúlyozta:
Egyébként sem javasolnám a magyaroknak, hogy olyan miniszterelnökük legyen, akit sakkban lehet tartani.
Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Forrás: MW)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!