Mindig így kezdődik: elkezdenek a háború szükségességéről beszélni, aztán arról, hogy nagyon rövid ideig tart majd, mindenki hazaér, mire lehullanak az első levelek, na és persze győzünk. Aztán eltelt sok év, rengeteg ember veszett oda és a romokból kellett mindent újra építeni – kezdte Bayer Zsolt az Igazság órájában. A publicista példaként elmondta, elég nagy tapasztalata van hazánknak abban, mit jelent a háború, milyen, amikor egy gyermeknek elviszik az apját, pár évre rá meg őt magát is. – Európa pedig arról beszél, kötelességünk részt venni ebben a háborúban, mert Ukrajna harca Európa harca? – fűzte hozzá.

Németh Balázs ezzel kapcsolatban megjegyezte, nemrégiben pár tiszás fiatal azzal próbálta hergelni, hol vannak az óvóhelyek, ha a háború küszöbén állunk, de igyekezett őket észhez téríteni, és azt tanácsolta nekik, hogy Manfred Webernek is szóljanak, hogy a tiszásokat majd ne sorozzák be.
A Barátság kőolajvezeték kapcsán kitértek rá, hogy Zelenszkij üzent Orbán Viktornak, hogy ha megoldást akar, akkor tárgyaljon Putyinnal, Bayer Zsolt hozzátette, a titkosszolgálati jelentések mást mondanak arről, ki robbantott.
– Tegnap már végre Magyar Péternek is lett véleménye minderről, hogy Orbán Viktor hazudik. Pedig az, hogy ha nem jön a Barátság kőolajvezetéken olaj, akkor az üzemanyag ára felszökik, egy könnyedén ellenőrizhető, kiszámítható dolog – mondta, hozzátéve, hogy Magyar Péterről és a szűk köréről tudjuk már, hogy hazudnak, de a tiszás szimpatizánsok tényleg elhiszik minden szavát.
Magyar Péter kampánya az emojikről és a nemi életéről szól
A Fidesz plakátjait ürülékkel összekenő ellenzéki aktivistákról Bayer Zsolt úgy fogalmazott: – Nem lehet könnyű annak az embernek, aki reggel felkel, elmegy szart gyűjteni és keres magának egy plakátot, amit összekenhet vele. Nem nagyon tudom elképzelni, hogy egy tiszás plakátot összekenjek szarral.
De nem csak ürülékkel fejezik ki magukat a tiszás aktivisták, van, aki késsel vágja le a plakátokat, az Örs vezér terén pedig egy fellógatott Fidesz bábuval fenyegették meg a jobboldaliakat, „lógni” fogtok felirattal.
Németh Balázs szerint mindezzel az a legnagyobb baj, hogy ez a gyűlölet, feszültség, ami ezekben a baloldali emberekben van, a választáskor ki fog pukkadni.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!