A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra, azaz március 24-ig elrendelte egy férfi letartóztatását, akit több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítanak – adta hírül a Fővárosi Törvényszék.
Megvan a döntés, letartóztatják a férfit, aki a Mol Campus éttermében megkéselt két embert
Esélyt látnak arra, hogy megszökik vagy megpróbálja befolyásolni a tanúkat.

Azt írják, a megalapozott gyanú szerint február 22-én, nem sokkal éjfél után egy budapesti étteremben a terhelt és társasága, valamint egy másik társaság tagjai között szóváltásra, majd dulakodásra került sor. A társaság egyik tagja ököllel megütött egy férfit, aki a földre esett, ahol a gyanúsított egy késsel mellkason szúrta. A sértett életveszélyes állapotba került. A terhelt nem sokkal az első cselekményt követően egy másik férfinak is szúrt sérüléseket okozott.
További Belföld híreink
Az ügyészség a terhelt jelenlétének biztosítása és a bizonyítás befolyásolásának, továbbá a bűnismétlés lehetőségének megakadályozása érdekében indítványozta a terhelt letartóztatásának elrendelését.
A rendelkezésre álló adatok alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája megállapította, hogy – a vizsgált bűncselekmény tárgyi súlyára és jellegére, az elkövetés körülményeire, továbbá a kiszabható büntetés mértékére tekintettel – a terhelt esetében a szökés és az elrejtőzés, valamint az eljárás befolyásolásának veszélye megalapozottan feltehető.
További Belföld híreink
Ezekre tekintettel a bíróság a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célokat a gyanúsított esetében kizárólag letartóztatással látta biztosítottnak. A végzés nem végleges.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
A Zebra DPK kazincbarcikai gyűlésén Kocsis Máté mond beszédet + videó
A rendezvényt élőben követheti a Fidesz frakcióvezetőjének közösségi oldalán.

Otthonról még elindult tegnap, de az iskolába már nem ért be a tizenhárom éves lány + fotó
Ha látta, segítsen!

Orbán Viktor újabb fricskája Magyar Péternek + fotó
Megmutatta, hogyan nézhet ki a tiszás büfékocsi.

Semjén Zsolt: Történelmi tett volt az ukrán háborús menekültek ellátása
Az ukrajnai háborúból menekültek Magyarországon biztonságban vannak, és minden segítséget megkapnak – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
A Zebra DPK kazincbarcikai gyűlésén Kocsis Máté mond beszédet + videó
A rendezvényt élőben követheti a Fidesz frakcióvezetőjének közösségi oldalán.

Otthonról még elindult tegnap, de az iskolába már nem ért be a tizenhárom éves lány + fotó
Ha látta, segítsen!

Orbán Viktor újabb fricskája Magyar Péternek + fotó
Megmutatta, hogyan nézhet ki a tiszás büfékocsi.

Semjén Zsolt: Történelmi tett volt az ukrán háborús menekültek ellátása
Az ukrajnai háborúból menekültek Magyarországon biztonságban vannak, és minden segítséget megkapnak – mutatott rá a miniszterelnök-helyettes.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!