Késelés történt a Mol Campus tetején található Virtu étteremben – értesült az Index.
Késeléssel végződött a születésnapi buli a Mol Campus éttermében
Egy 19 éves férfi ragadott kést, miután két társaság összekülönbözött.

Miután megkeresték a rendőrséget, kiderült, hogy február 21-én éjszaka két társaság összeszólalkozott, verekedni kezdtek, aztán egy férfi két másikat megszúrt. Megtudták azt is, hogy egyikük életveszélyes, míg a másik könnyű sérüléseket szenvedett. Közölték azt is, hogy a BRFK Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett kísérlete miatt indított eljárást.
További Belföld híreink
A feltételezett elkövetőt, egy 19 éves férfit egy napon belül elfogták, gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették, további egy embert pedig csoportosan elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgattak ki gyanúsítottként
– olvasható a válaszlevélben. Időközben a 24.hu azt is megtudta, hogy egy születésnapi buli végződött késeléssel szombat éjszaka a Mol Campuson működő étteremben. Gasz Péter, a Fővárosi Főügyészség helyettes szóvivője közölte, hogy az ügyészség indítványozta a több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérletével gyanúsított 19 éves férfi letartóztatását.
További Belföld híreink
Beszélt arról is, hogy a férfi létfontosságú szervekre támadt, és a szökés, elrejtőzés, bűnismétlés, illetve az eljárás meghiúsításának veszélye miatt indítványozták a letartóztatását.
További Belföld híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – Hihetetlen helyzet: Magyar Péter emlegetett ígérgetést és ócska hazugságot
A Tisza Párt elnöke az anyák adómentességéről beszélt.

Mindenkinél kiverte a biztosítékot az ukrán zászló a Tisza-meneten: „Magyar Péterék meggyalázták a nemzeti jelképeinket"
A Fidelitas elnöke kiemelte: Magyar Péterék visszavonhatatlanul bebizonyították, hogy ukránpártiak.

Ezeken a helyszíneken találkozhat Orbán Viktorral a héten – mutatjuk a miniszterelnök menetrendjét
A miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be a programsorozatot, amelynek során vidéki városokban tart rendezvényeket.

Ukrajna támogatását sürgette egy tüntető a Tisza március 15-i rendezvényén + videó
A Telex szólaltatta meg az ukránbarát tiszást.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Nem fogok mindent elmondani, mert akkor megbukunk – Hihetetlen helyzet: Magyar Péter emlegetett ígérgetést és ócska hazugságot
A Tisza Párt elnöke az anyák adómentességéről beszélt.

Mindenkinél kiverte a biztosítékot az ukrán zászló a Tisza-meneten: „Magyar Péterék meggyalázták a nemzeti jelképeinket"
A Fidelitas elnöke kiemelte: Magyar Péterék visszavonhatatlanul bebizonyították, hogy ukránpártiak.

Ezeken a helyszíneken találkozhat Orbán Viktorral a héten – mutatjuk a miniszterelnök menetrendjét
A miniszterelnök közösségi oldalán jelentette be a programsorozatot, amelynek során vidéki városokban tart rendezvényeket.

Ukrajna támogatását sürgette egy tüntető a Tisza március 15-i rendezvényén + videó
A Telex szólaltatta meg az ukránbarát tiszást.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!