A baloldali sajtó és Magyar Péter alig néhány napja még szinte eksztázisban ünnepelte a Medián friss, februári mérését, amely szerint 20 százalékkal vezet a Tisza a Fidesz előtt a biztos pártválasztók körében. Ám hamar kiderült: a Hann Endre vezette cég számait bátran figyelmen kívül lehet hagyni, a Medián ugyanis egyszerűen meghamisította a korábbi kutatását. A cég januárban azt közölte, hogy a teljes népesség körében hét százalékponttal vezet a Tisza a kormánypártok előtt. Deák Dániel ugyanakkor megszerezte és nyilvánosságra hozta a Medián-kutatás valódi számait, ezek pedig azt mutatták, hogy a Fidesz és a Tisza támogatottsága ebben a csoportban lényegében megegyezett.
Kilencvenszázalékos részvétel?
A Medián valódi januári felmérésének nyilvánosságra kerülése végleg lerántotta a leplet a baloldali közvélemény-kutató cégek által a közvélemény megtévesztésére létrehozott manipulációs kerekasztal működéséről. Nem véletlen hát, hogy a leleplezés csütörtök óta az egyik legfontosabb beszédtémának számít a hazai nyilvánosságban. Hont András publicista például arra hívta fel a figyelmet: a megkérdezett 1176 személyből 1038 biztosan állította, hogy elmenne szavazni. Ez kilencven százalék körüli részvételt jelentene, ami az elmúlt 35 év hazai választásai alapján teljességgel irreális.
Ennél is érdekesebb, miként reagáltak a lebukás után más baloldali kutatócégek. A Republikon vezetője, Horn Gábor például egy tévéműsorban csapott össze és keveredett parázs vitába Deák Dániellel. A Republikon szintén a manipulációs kerekasztal részének számít, így nem csoda, hogy Horn védelmébe vette Hannt, akit egyszerűen csak a közvélemény-kutató szakma legmegbízhatóbb szaktekintélyének nevezett.
Megszólalt a házi kutató is
De megszólalt a 21 Kutatóközpont vezetője, Róna Dániel is. Ez azért érdekes, mert azon túl, hogy a 21 Kutatóközpont is a manipulációs kerekasztalhoz sorolható, az intézetet gyakran emlegetik a Tisza házi kutatócégeként. Róna pénteken a Telex stúdiójában bocsátkozott hosszas magyarázatba, igaz, nem a Medián januári, meghamisított számai, hanem a cég februári adatsora kapcsán. Abban – mint már utaltunk rá – Hann Endréék azt mutatták ki, hogy a választani tudó biztos szavazók körében húsz százalék a Tisza előnye.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!