A változtatások célja a minőségi oktatás

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A köznevelés és a felsőoktatás változásainak célja, hogy minőségi és versenyképes oktatást alakítsanak ki.

KG
2013. 01. 18. 13:58

Négymilliárd forintos program indul

Legalább nyolcezer hátrányos helyzetű diák továbbtanulását segíti egy most induló program, amely négymilliárd forintos keretből támogatja a felsőoktatásba jutásukat – mondta Balog Zoltán. A konferencián tartott beszédében a programmal kapcsolatban kiemelte, ma pluszpontokat kapnak halmozottan hátrányos helyzetű diákok, de jobb lenne, ha olyan helyzetet teremtetnének, hogy maguktól magasabb pontszámot érhessenek el. Hozzátette: a programra február elejétől lehet jelentkezni, és igyekeznek gyorsan elbírálni a pályázatokat. Megjegyezte, amelyik intézmény legalább 46 tanulót von be a programba, megkapja a maximális támogatást, 50 millió forintot.

Kérdésre válaszolva kiemelte, nem jó a fiataloknak rémisztő adóssággal kezdeni az életet, ezért döntöttek úgy, hogy nem keretszámokkal, hanem minőségi kritériumokkal szabják meg, ki juthat be a felsőoktatásba.

Ugyancsak kérdésre válaszolva beszámolt arról, hogy jelenleg négy pedagógus-szakszervezettel tárgyal a kormány, közülük három kész a megállapodásra. A kabinetnek is fontos, hogy az érdekvédelmi szervezetek rálássanak az oktatás átalakítására – fűzte hozzá. Arról is beszélt, hogy arra az esetre, ha sztrájkra kerülne sor, a bíróságnak kell meghatároznia az elégséges szolgáltatás feltételeit. A miniszter hangoztatta, ma nagyobb az esély, mint néhány héttel–hónappal korábban, hogy szeptembertől úgy indul el a pedagógus életpályamodell, hogy béremelés is lesz benne.

Lesz állami finanszírozás

Lesznek államilag finanszírozott helyek azon a tizenhat szakon is, amelyeken eredetileg csak önköltséges formában lehetett volna tanulni – erről állapodott meg Balog Zoltán és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) csütörtökön Budapesten. A hallgatói szervezet elnöke szerdán azt mondta: a tárgyaláson arra kívánnak fókuszálni, ami a felvételi előtt állókat érinti, azaz hogy minden szakon legyen államilag finanszírozott hely.

A felsőoktatás átalakítása – Mi történt eddig?

A kormány december 6-án határozott a felsőoktatás átalakításáról, amelynek keretében kamattámogatású diákhitel segítségével tették volna elérhetővé a továbbtanulást mindenki számára. Ezt követően országszerte tiltakozó megmozdulások kezdődtek, Budapesten például egy alkalommal megbénították a Petőfi híd forgalmát, máskor petíciót vittek az oktatási államtitkársághoz, és december 17-én este a Magyar Rádióban is beolvastatták követeléseiket a hallgatók. Ez idő alatt a kormányzat többször is egyeztetést kezdeményezett a HÖOK-kal, a hallgatói képviselet azonban sorra visszautasította a próbálkozásokat.

Orbán Viktor december 15-i, diákokkal folytatott megbeszélése után bejelentette: eltörlik a keretszámokat, erről aztán december 16-án este döntött is az Országgyűlés. Mint Rogán Antal frakcióvezető és Balog Zoltán miniszter is fogalmazott: megértették a diákok követelését. Az emberi erőforrások minisztere a december 18-i, megszakadt egyeztetést követően kijelentette: nem lesz tandíj, sem keretszámrendszer, a hallgatói szerződésről pedig tárgyalást ígért.

A HÖOK-elnök másnap be is fejezhette a Parlament előtti ülősztrájkját, majd bejelentették: a karácsonyi ünnepek előtt asztalhoz ülnek a tárcavezetővel. Ennek ellenére a diákok ismét utcára vonultak, aminek következményeként jött a már-már tradicionális hídfoglalás, utána kivételesen három fiatalt előállítottak, de hamar ki is engedték őket.

A felsőoktatás átalakításával kapcsolatos események kronológiáját ide kattintva olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.