Az unióban a helyzet változatlan

Az unión belüli politikai meccsekbe külső, senki által nem választott erők avatkoznak be a szuverenisták és hazánk kárára.

Strasbourg, 2019. március 26. Az Európai Parlament (EP) plenáris ülése Strasbourgban 2019. március 26-án. A testület 410:192 arányban megszavazta az évenkénti kétszeri óraátállítás gyakorlatának 2021-es megszüntetését. A határozat értelmében azok az uniós országok, amelyek a nyári idõszámítás megtartása mellett döntenek, 2021 márciusában állítanák át utoljára az órát, a téli idõszámítást preferálók pedig 2021 októberében. Az EP-nek a kérdésben meg kell állapodnia a tagállami kormányokat tömörítõ Európai Tanáccsal. MTI/EPA/Patrick Seeger Fotó: Patrick Seeger

A tavalyi évben bíztunk abban, hogy az unióban a liberális-globalista erőkkel szemben felülkerekedik a szuverenista-nemzeti tábor, s így fordulat következik be, amelynek következtében megszűnhet a Magyarország és Lengyelország elleni támadássorozat is.

Egyelőre azonban csalódnunk kellett: nem történt fordulat, nem történt áttörés, helyette maradt a harc és a megosztottság. Erich Maria Remarque világhírű regényének címe illik ide a leginkább, némi módosítással: Az unióban a helyzet változatlan.

Ha nem romlik…

Az első remény tavaly tavasszal az európai parlamenti választások kapcsán merült fel: ha többségbe kerülnének az EP-ben az eurorealista (nem euroszkeptikus!), a nemzetek önállóságára épülő unió hívei szemben a föderalista-bevándorláspárti erőkkel, akkor egy egészen más hangulat uralkodhat el az unióban.

A választások eredményei azonban nem jelentettek áttörést, inkább egyfajta patthelyzetet hoztak létre a szemben álló felek között. Hiszen a két, eleddig meghatározó pártfrakció, a szociáldemokraták és a néppártiak egyaránt gyengültek, az Európai Néppárt (az eredetileg jobbközép, kereszténydemokrata, ma már sok tekintetben liberális frakció) 35 mandátummal, míg a szocialista-szociáldemokrata frakció szintén 35 mandátummal kevesebbet szerzett, mint 2014-ben. (A Néppártnak 181, míg a szociáldemokratáknak 152 mandátumuk van jelenleg.)

Ezzel szemben, egyik oldalon erősödtek a liberálisok és a zöldek, másik oldalon viszont a szuverenista, nemzeti pártok is. A liberális frakció 39-cel, a zöldfrakció pedig 23 mandátummal szerzett többet. Másik oldalon erősödtek a szuverenisták: a Nemzet és Szabadság Európája frakció 36-ról 73-ra növelte képviselőinek számát (a frakció új neve: Identitás és Demokrácia), míg az Európai Konzervatívok és Reformisták 61 mandátumot gyűjtöttek össze.

Ez a patthelyzet már előrevetítette, hogy az új Európai Bizottság tisztségviselőinek kiválasztása sem lesz sétagalopp. Nem is lett az: a függönyök előtt is, de leginkább a függönyök mögött nem kis csatározások eredményeképpen dőlt el az új bizottsági elnök személye (nem árt utólag emlékeztetni: csak egy hajszálon múlott, hogy nem a „kedvencünk”, a Soros-báb Frans Timmermans lett az elnök), s ha jobban megnézzük, akkor azt mondhatjuk: Ursula von der Leyen személye egyfajta kompromisszum.

Az általa novemberre felállított bizottság összetételéről pedig az mondható el, amit Móricz Zsigmond írt A fáklya című könyve végén: eldöntetett, de semmi sem tisztáztatott.

Ugyanis egyfelől például örülhetünk Várhelyi Olivér biztosi portfóliójának (a szomszédsági és bővítési területet kapta, ami stratégiailag nagyon fontos), ám a legkevésbé sem lehetünk elragadtatva attól, hogy Frans Timmermans és Margrethe Vestager dán liberális politikusnő ügyvezető alelnökök lettek, Věra Jourová cseh liberális politikusnő pedig alelnök, ugyanis mindhárman elkötelezett föderalisták, globalisták és bevándorláspártiak.

És ami nagyon ide vág: mind a hárman nagyon jó kapcsolatban állnak Soros Györggyel, Věra Jourová például nemrég személyesen találkozott az idős filantróppal, a nemzetek nagy szerelmesével…

Mindehhez hozzátehetjük az elvileg legfontosabb uniós intézményt, az Európai Tanácsot, melyet a tagállamok mindenkori állam- és kormányfői alkotnak, s jelenleg itt is leginkább megosztott erőviszonyokról beszélhetünk; s amelyben a szuverenista oldalnak nincs többsége, de vétózni képes a föderalista tábor politikai akaratát.

Elvileg tehát az unión belül valahol döntetlenszerű állapotok alakultak ki, ám van egy kis probléma, amire Orbán Viktor is utalt: a globális pénzügyi elit, élén Soros Györggyel és hálózatával, kívülről igyekszik beavatkozni a folyamatokba, méghozzá természetesen a nemzetiszuverenitás-ellenes erők oldalán, ami a leglátványosabban éppen a hazánk, illetve az Orbán-kormány elleni vehemens fellépésben mutatkozik meg a legplasztikusabban. (Lásd a legutóbbi, 7-es cikkellyel kapcsolatos elítélő EP-határozatot.) Márpedig ha egy ilyen patthelyzetben egy harmadik, kívülről jött fél is beavatkozik, akkor az semmi jóval nem kecsegtet.

Másképpen szólva: az unión belüli politikai meccsekbe külső, senki által nem választott erők avatkoznak be a szuverenisták és hazánk kárára.

Ez nem fair és nem tisztességes, s főleg nem demokratikus. Az egyetlen lehetőség, hogy a legnagyobb hangon és folyamatosan, s főleg még kellő időben – nem annyira megkésve, mint Nagy Imre tette 1956. november 4-én – tájékoztatjuk erről az abszurd állapotról a világ közvéleményét és a jóérzésű embereket.

Hogy pontosan tudjuk, kikkel állunk szemben.