
Hisztériakeltést folytat az Európai Unió vezetése
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
A Magyar Nemzet információi szerint azonban Knausnak a Soros-hálózattal ápolt kapcsolata ennél is mélyebb. Az ESI honlapján publikált jelentéseken túl ugyanis úgynevezett „árnyékjelentéseket”, tehát politikai jellegű háttéranyagokat is készítenek a hálózat tagjainak.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
A Könyves Kálmán körúton történt a baleset.
„A képlet mindig ugyanaz: miután lebuknak, tagadják az egészet, és hárítják a felelősséget.”
A polgármester szerint az elhangzottak mindössze a művész véleményét tükrözték a világról.
Felháborító módon zavarta a mentősök munkáját egy férfi Budapesten
Szoboszlai és Arda Güler sem számíthatott arra, amiről most Angliában írnak
Lekerül a képernyőről a TV2 népszerű műsora, de olyan lesz helyette, amire 8 éve vár az ország
Amit Románia művelt, arra nehéz szavakat találni: az államfő bevallotta, mennyire adósodtak el – ez lesz a következménye
Lusta asszony süteménye: ez lesz a húsvét kedvenc desszertje
Románia: kell a pénz, új adót jelentett be a magyar miniszter
Zelenszkijnek fizetnie kell, itt a vége
Őrület: Cristiano Ronaldo visszatérhet a Real Madridhoz
Tettlegességig fajult Magyar Péter hergelése
Minél hülyébb, annál határozottabb
Lisztes Krisztián rekordot döntött, de az Eintracht Frankfurt hallgat róla
Bognár György reagált Böde Dániel megjegyzésére
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
A Könyves Kálmán körúton történt a baleset.
„A képlet mindig ugyanaz: miután lebuknak, tagadják az egészet, és hárítják a felelősséget.”
A polgármester szerint az elhangzottak mindössze a művész véleményét tükrözték a világról.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.