A portál szerint az akkor még szabadlábon lévő M. Richárd január 11-én a XI., majd január 13-án a XII. kerületben is megszegte a kijárási korlátozást, az őt megállító rendőröknek pedig hamis munkáltatói igazolást mutatott be. A Nyugati téren lévő étterme akkor már zárva volt a járványügyi szabályok megsértése miatt, így semmilyen igazolást nem állíthattak ki neki, ráadásul az aláírás is hamis volt.
M. Richárd hosszú évek óta közismert az éjszakai életben, napjainkban pedig ismételten a bűnügyi krónikák gyakori szereplője. Korábban a Hír TV Riasztás című műsorában interjút adva próbálta magyarázni a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő közlekedési balesetét, ami miatt első fokon négy évre ítélték.
A jelenleg letartóztatásban lévő M. Richárdot hamis magánokirat felhasználásával gyanúsítják a BRFK munkatársai. Ám nézzük meg, hogy került vissza a a rácsok mögé, mi szerepelt eddig a bűnlajstromán, miért ült nyolc évet fegyházban, illetve mivel gyanúsítják napjainkban!
Alvilági háborúk
A Riasztás az előzményekről adott hírt. Eszerint már 1995-ben is többször megfordult a Pesti Központi Kerületi Bíróságon.
A kétezres évek elején négy évre ítélték kábítószerrel való visszaélés miatt és többször kapott felfüggesztett börtön- és pénzbüntetést garázdaság miatt.
1999. április 19-én bomba robbant Szentendrén a Cinke utcában. A célszemély, Csüllög Zsigmond túlélte az alvilági merényletet, mint ahogy Radnai László, a fővárosi alvilág legerősebb embere is élve úszta meg a 90-es évek puskaporos éveit. 2004. augusztus 4-én délben az egyik kecskeméti bevásárlóközpontnál lévő benzinkút parkolójában kommandósok kapcsoltak le két autót: az egyikben hat fegyvert és több mint száz lőszert találtak. Pár perccel később a nemzetbiztonsági szakszolgálat rögzítette az egykori délszláv zsoldos, Szlobodan Sztojanovics aggódó telefonhívását, melyben a Radnai-féle alvilági szervezet egyik magas rangú emberével beszélt.
A kecskeméti rendőri akció után a Nemzeti Nyomozó Iroda nyomozói letartóztatták a csoport fejét, Radnai Lászlót, Mészáros Pétert, Csüllög Zsigmondot, Ferencsik Attilát és az akkor huszonhét éves Molnár Richárdot, akiket – több szerbbel együtt – már régóta megfigyeltek. A vád szerint Radnainak az egyik autókereskedő vagyonát akarták megszerezni, az alvilági háborúhoz kellettek a fegyverek. Távcsöves puskák, kalasnyikovok, Scorpion géppisztolyok és gránátok is érkeztek Szerbiából.
2006-ban Radnai László 12 évet, Molnár Richárd, a csoport erőembere, más források szerint katonája, katonai vezetője nyolc év fegyházat kapott bűnszervezet tagjaként elkövetett emberölés előkészülete, és fegyvercsempészet miatt. Ezzel lezárult az úgynevezett kecskeméti maffiaper.