„A koronavírus-járvány alakulása szempontjából meghatározó hetek állnak előttünk. Portugália, Csehország vagy éppen Szlovákia már rendkívül nehéz helyzetbe kerültek a járvány harmadik hulláma, illetve a különböző vírusmutációk miatt. A szigorú korlátozások ellenére is emelkedő járványügyi adatok azonban hazánkban is figyelmeztető jelként szolgálnak” – írta vasárnapi Facebook-bejegyzésében Kásler Miklós. Mint az Emberi Erőforrások Minisztériumának vezetője kifejtette, hogy három hónapnyi bezárkózás után, mára sokakban megfogalmazódott az ország újranyitásának igénye,
a lazítások elsődleges feltétele viszont a nagyarányú átoltottság.
– Ehhez immár öt, szakembereink által engedélyezett, koronavírus elleni vakcina áll rendelkezésre, amikből eddig több mint hétszázezer ember számára elegendő oltóanyag érkezett Magyarországra – írta a miniszter, aki szerint most az a legfontosabb, hogy őrizzük meg fegyelmezettségünket, és bízzunk tudósaink, szakembereink döntéseiben.
„A gazdasági és politikai érdekből történő hangulatkeltéssel szemben pedig éljünk az oltások lehetőségével”
– zárta sorait Kásler Miklós.