– Reális számítások szerint Magyarországon is elindul majd a negyedik hullám – mondta a Spirit FM-nek nyilatkozva Kásler Miklós, aki szerint a járványügyi adatok nagy része biztató, de az kevésbé, hogy a reprodukciós tényező közelít az egyhez, illetve esetleg az egyet át is lépheti. – Ezek figyelmeztető jelek – vélekedett az emberi erőforrások minisztere, és hozzátette, hogy a delta variáns lényegesen agresszívebb, mint a korábbi brit mutáció, ami pedig az eredeti koronavírusnál volt agresszívebb.

Fotó: Havran Zoltán
A tárcavezető arról is beszélt, hogy hat hónap után ajánlaná a harmadik oltást elsőként a hatvan év felettiek, majd a hatvan év alattiak számára, és harmadik – vagy egydózisú oltás esetén második – oltóanyagként mindenképpen az előzőtől eltérő vakcinát javasolna, ami azt jelenti, hogy aki elsőnek például Pfizer-vakcinát kapott, az most kapjon majd valami mást, így ugyanis lökésszerűen lehet növelni a védettséget.
Kásler Miklós ismertette, hogy a szerdai kormányülés után már konkrétumokról lehet majd beszélni ebben a kérdésben, méghozzá nagyon pontos döntés lesz, vakcinatípusokra lebontva.
– Én azt javaslom mindenkinek, hogy ezt kövesse – mondta az emberi erőforrások minisztere.