Emlékeztettek: március közepén – a koronavírus-fertőzések miatti járványügyi helyzetre tekintettel – a miniszter arra kérte az egészségügyi szolgáltatókat, hogy a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók ne találkozzanak személyesen betegekkel. A háziorvosok és az egészségügyi dolgozók egészségének megőrzéséért csökkenteni kellett az orvos–beteg találkozók számát, és így a távkonzultációnak jutott szerep. Az egészségügyi szolgáltatóknak azt is fel kellett mérniük, hány olyan krónikus betegséggel élő, 65 évnél fiatalabb dolgozójuk van, akikre a koronavírus szintén fokozottan veszélyes lehet.
Továbbra is számítanak a 65 év feletti orvosokra és szakdolgozókra
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere pénteken visszavonta a 65 év feletti egészségügyi dolgozók közvetlen egészségügyi betegellátás alóli mentesítésére vonatkozó utasításokat – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma az MTI-vel.
A személyes betegellátás alól felmentett orvosok és szakdolgozók telefonon vagy elektronikus csatornákon vették fel a betegek kórelőzményét, tanácsot adtak, illetve e-receptet rendeltek.
A meghozott intézkedéseknek és a lakosság fegyelmezettségének köszönhetően május 4-e óta fokozatosan újraindulhattak az egészségügyi ellátások, és a higiénés szabályok fokozott betartása mellett már biztonsággal visszatérhetnek a korábban a sérülékeny csoportba tartozó orvosok, ápolók, nővérek – írták.
Hangsúlyozták, az egészségügy továbbra is számít a 65 év feletti orvosok és szakdolgozók fegyelmezett együttműködésére és elkötelezett munkájára.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Így reagált Gyurcsány Ferenc lemondására Orbán Viktor
Gyurcsány Ferenc a tegnapi napon lemondott valamennyi posztjáról

Menczer Tamás: Magyar Péter árulásra készül + videó
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.

Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele az unióba gazdasági öngyilkosság
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jelentést hozhatnak nyilvánosságra Ruszin-Szendi Romulusz ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Termőföldek: az elővásárlásra jogosultak sorrendje

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak

Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

A Tottenham 41 év után nyerhet európai kupát, a Manchester United lesz az ellenfele az El-döntőben

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Így reagált Gyurcsány Ferenc lemondására Orbán Viktor
Gyurcsány Ferenc a tegnapi napon lemondott valamennyi posztjáról

Menczer Tamás: Magyar Péter árulásra készül + videó
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.

Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele az unióba gazdasági öngyilkosság
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.