A baloldal szándékosan félrevezeti a Budapesten élőket

Schanda Tamás szerint súlyos tévedés és a Budapesten élők szándékos félrevezetése az állítás, miszerint a Diákváros rovására épül a kínai Fudan Egyetem campusa Ferencvárosban. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese a Magyar Nemzetnek leszögezte: a Diákváros abban a formában fog megépülni, amiben arról annak idején megállapodott a kormány és a főváros vezetése.

2021. 04. 16. 5:50
null
Látványterv, Snøhetta, 2020 Fotó: Budapest Fejlesztési Központ
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Fudan Egyetem 2018 óta működik Magyarországon, jelenleg is van közös képzése a Budapesti Corvinus Egyetemmel – tájékoztatta a Magyar Nemzetet Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára kiemelte: a sanghaji központú Fudan a világ egyik legjobb egyeteme, harmincezer hallgatóval, 4500 oktatóval, kiemelkedő tudományos és kutatási eredményekkel. – Az egyetem Kínán kívül a világon először Magyarországon létesít önálló campust – húzta alá a miniszterhelyettes.

A kínai egyetem része a nemzetközi tudományos vérkeringésnek; nemcsak a felsőoktatási rangsorokban áll előkelő helyen, hanem szorosan együttműködik más intézményekkel is, például az amerikai Massachusetts Institute of Technologyvel, a London School of Economicsszal vagy a Sydney Egyetemmel. – A baloldal egyetemellenes, amikor a beruházást támadja – jelentette ki lapunknak Schanda Tamás, egyben megjegyezte: nem azért támogatják a balliberálisok a CEU-t, mert egyetempártiak, hanem mert Soros Györgynek akarnak megfelelni. – Ezzel szemben a Fudan Egyetemmel, a világ egyik legjobb felsőoktatási intézményével szemben minden eszközt és álhírt felhasználnak. A kínai egyetem ugyanis be akarja és be is tudja tartani a magyar jogszabályokat. Olyan egyetemről van szó, melynek Kínában is sok tízezer hallgatója van, ezzel szemben a Soros-egyetemnek valójában csak egy postafiókja van az Egyesült Államokban – reagált a baloldali összehasonlításokra Schanda Tamás. Hozzátette: az a baloldal próbálja kommunistázni a kormányt, amelynek része az MSZMP utódpártja is. – Álságos megközelítés ez a részükről, mert jól látszik, hogy Kínával mindenki keresi az együttműködést. A koronavírus-járvány is rámutatott erre a helyzetre, eszközöket és oltást is onnan próbáltak szerezni a világ országai. Tetszik vagy sem, Kínában van komoly kutatás-fejlesztési képesség és innovációs potenciál. A Fudan Egyetem ide fogja vonzani Európa tehetséges fiataljait, együttműködést tesz lehetővé és a két ország közötti gazdasági kapcsolatok további kiépülését is segíti – hívta fel a figyelmet a kormánypárti politikus, aki szerint az ország érdeke, hogy jó kapcsolat alakuljon ki, a magyar cégek pedig meg tudjanak jelenni Kínában a fejlesztéseikkel. – Erről is szól ez a projekt, amely egy önmagán túlmutató ügy. Azt szeretnénk, hogy a magyar fiatalok és Magyarország is a jövő nyertese legyen, ezt a cél szolgálja a Fudan is – fűzte hozzá a miniszterhelyettes.

Fotó: Budapest Fejlesztési Központ

Schanda Tamás szerint nem kellene, hogy a Fudan ügyében ellentét legyen a politika szereplői között. – Ha valaki végiggondolja, és nem csak hazudozni és politikai hisztériát kelteni akar, rájön, hogy az egyetem letelepülésével mindenki jól jár Budapesten és Magyarországon is, ugyanis a felsőoktatás versenyképességét javítja ez a projekt is, illetve az egyetemi modellváltás is. Magyarország versenyképességét ugyanis leginkább az befolyásolja, hogy milyen eszközökkel tudunk reagálni a világban megjelenő digitális és globális kihívásokra, itt kapcsolódik a modellváltás és a kínai egyetem egymással – fejtette ki az államtitkár. Hozzátette: vérre menő verseny folyik, az lesz a nyertes, aki jól használható, gyakorlati tudást tud adni a jövő generációjának. – Annyira leszünk sikeresek mi, magyarok, amennyire a magyar fiatalok. A modellváltás keretei közt új lehetőségeket kell adni a tanulni vágyóknak, 1500-2000 milliárd fejlesztési forrást kell jól hasznosítani az egyetemeknek a következő években – hívta fel a figyelmet Schanda Tamás.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.