Gyermekével együtt égett bent egy teherautóban az édesapa
A szomszédok már a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet.
A szomszédok már a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet.
Az nyolcvanöt éves férfihoz mentőhelikopter is érkezett, de nem sikerült megmenteni.
Utóbb azt mondták, bíztak benne, hogy nincs komolyabb baja.
A szomszédok már a tűzoltók kiérkezése előtt eloltották a tüzet.
Az nyolcvanöt éves férfihoz mentőhelikopter is érkezett, de nem sikerült megmenteni.
Utóbb azt mondták, bíztak benne, hogy nincs komolyabb baja.
Meglepő összefüggésekre hívta fel a figyelmet Rotyis Bálint.
Több órát bolyongott a tanyavilágban.
A politikus reagált a baloldal azon támadásaira, miszerint nem érte meg visszavásárolni az államnak a Ferihegyi repülőteret.
Párizsban 1923 óta – néhány kivételtől eltekintve – tilos fürdeni a Szajnában a víz minősége miatt.
A magyar emberek biztonsága az első, ezt tartják a leginkább szem előtt – mondta Kovács Zoltán államtitkár.
Még mindig bíznak benne, hogy élve előkerül a gyermekük.
Csak erős idegzetűeknek.
Helyi népszavazás lesz a kérdésben.
Huszonnégy évvel az eltűnése után került elő a kisfiú holtteste.
Menczer Tamás szerint a Tisza Párt belső körei „nem zárnak résmentesen”.
A tárca szerint több hírportál téves következtetéseket vont le abból a tényből, hogy új vezérigazgató került augusztus elsejével az N7 Holding élére.
Volt egy kis dráma szerda délután a Balaton siófoki Aranypartján.
A Tisza Párt elnöke nem örült a belvárosi randalírozásáról szóló felmérés eredményének, ezért beleszállt a Publicus Intézet vezetőjébe.
Megalakult a Nemeskürty István Tanárképző Kar.
Sajtótájékoztatót tartott Till Tamás ügyében a rendőrség, fény derült a közel negyed évszázados hátborzongató rejtélyre.
A nyomozók több mint száz tő kannabiszt, és más kábítószergyanús porokat foglaltak le.
Komoly szankciók fenyegetik a háziállataikat nem megfelelően tartó személyeket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A kétnapos ülésen a kormány őszi feladattervéről és a gazdasági semlegesség programjáról tárgyalnak.
Egy vasi férfi munkavégzés közben leesett egy háztetőről.
Jelenleg is több száz milliárd forintból épülnek vagy újulnak meg az utak.
Wintermantel Zsolt emlékeztetett: képek retusálásának a sztálini kommunizmusban volt nagy hagyománya.
Ezen tudomány nélkül hideg és sötét szobában ülnénk meztelenül.
A baleset után magára hagyta a sérülteket.
„Ezeknek a balos újságíróknak olyan rövid a memóriájuk…”
Folyamatosan küldik a gyorshajtók adatait a traffiboxokok.
Németország lezárta a határait, valamint szigorított bizonyos törvényeken, és 23 afgán állampolgárt kiutasított.
A vitát szervező CBS azért kihozta „döntetlenre” a mérleget.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.