Élet a rozsdaövezetben
A hosszú városi bezártság hatására nemcsak az agglomerációba kiköltözési tendencia erősödik fel.
A hosszú városi bezártság hatására nemcsak az agglomerációba kiköltözési tendencia erősödik fel.
A tényleges áresés mértéke még nem látszik, mivel áprilisban igen kevés lakás cserélt gazdát.
A Déli körvasút fejlesztésének célja, hogy 10-15 percenként járhassanak a vonatok.
A Budapest déli agglomerációjából a fővárosba tömegközlekedéssel ingázóknak jó hír, hogy a körvasút megvalósulásával jelentősen csökkenhet a menetidő.
Egy friss CEU-s tanulmány szerint a kormány városhatáron túlnyúló közösségi közlekedésfejlesztési projektjei szemben állnak a barna mezős területek beépítését hangsúlyozó balliberális városvezetés érdekeivel.
A kormány a fővárosi önkormányzattal egyeztetve 2018 novemberében döntött az előkészítés megkezdéséről és arról, hogy a fejlesztést a 2021 és 2027 közötti európai uniós forrásokból valósítsák meg.
A fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár a DK-nak címzett bejegyzésében kiemelte: pénteken fillérre megegyeztünk Főpolgármester úrral a budapesti járóbeteg ellátás támogatásáról.
Budapest problémái már nem orvosolhatók önmagukban, és fejlődési lehetőségei sem értelmezhetők a tágabb térség nélkül – állítja Salamin Géza a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) elnöke.
A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója szerint a legjobb európai példákból tanulva hangolják össze a fővárosban és az agglomerációban megvalósított állami fejlesztéseket.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Lesznek akiknek majd jut egy csipetni fehér karácsony.
A tárcavezető a kormányülést követően hangsúlyozta, hogy a világ számos pontján ütötték fel a fejüket fegyveres konfliktusok, több helyen egyre súlyosabb a terrorfenyegetettség és a bizonytalanság.
Korábban a lap főszerkesztője is hosszas magyarázkodásra kényszerült.
A volt francia államfőt azzal vádolták, hogy információkért cserébe meg akart vesztegetni egy magas rangú francia bírót.
Naby Keita ezúttal díjátadóként volt jelen a Marokkóban megrendezett Afrikai Aranylabda Gálán.
„Nem válaszolunk semmilyen provokációra” – írta közösségi oldalán a miniszterelnök.
Barna Zsolt: Dolgozunk a tőzsdei jelenlét megerősítésén, ha sikerül, miénk lehet az évtized legnagyobb tőzsdei sztorija Magyarországon.
A héten nem is fognak.
A nukleáris energia aránya a jelenlegi 8,5 százalékról közel húsz százalékra nőhet 2040-re.
Mint arról korábban beszámoltunk kedden az első felvonás után félbeszakadt Az imposztor című előadás a Pesti Színházban, majd orvosi segítség és mentő is érkezett a helyszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.