Ugró csodaszarvas

Ismét növekszik a kertes házak iránti kereslet a főváros vonzáskörzetében. Az egykori falusi közösségekben komoly feszültségek adódhatnak a tősgyökeresek és a „gyüttmentek” együttéléséből. Milyen előnyökkel és hátrányokkal ­érdemes számolniuk azoknak, akik most döntenek úgy, hogy kijjebb költöznek?

Ablakos figyelő szemléli és jelenti a vonatok mozgását a főrendelkezőnek. Művészi szintre emelt problémamegoldás Fotó: Kurucz Árpád Forrás: Kurucz Árpád

A bezártság hónapjaiban Kónya Andrásék szinte naponta mondogatták egymásnak: kellene plusz egy szoba, amelyet dolgozónak is lehet használni, és egy kis kert, ahol játszhatnak a gyerekek. A négytagú Kónya család a főváros XI. kerületé­ben él 62 négyzetméteren, a home office-t és az online oktatást a konyhaasztalon és a mosógép tetején is kipróbálták már. Így tudtak elkülönülni. Ahogy egyre inkább elegük lett a bezártságból, vidéki házakat kezdtek keresgélni ingatlanos oldalakon, a napokban Biatorbágyon is körülnéztek.

Töttösi Ákos Balatonföldvárról, felesége a Felvidékről került a fővárosba, ám otthonuknak inkább valami gyerekkorból ismerőset képzeltek el – családi házat telekkel. Ákos tapasztalata szerint a legtöbben nem luxuskategóriás új ingatlant keresnek, a régi építésűekből azonban nagyon szűkös a kínálat. Amit egyik nap meghirdetnek, arra a kevésre már másnap lecsapnak az érdeklődők. Budajenői kertes házukra végül nem is ingatlanoson, hanem ismerősön keresztül bukkantak rá, mielőtt még meghirdették volna azt. Szerencse kérdése is a választás, mondja Töttösi Ákos. Az agglomerációban végignézték az egész budai oldalt, nem kötődtek egyik településhez sem, de az fontos szempont volt, hogy az óvoda, iskola – ha nincs közel, gyalogtávolságban – autóval megközelíthető legyen. Második gyermeküket várják.

A legdrágább település

Az OTP Ingatlanpont friss elemzése szerint megugrott a kertes házak iránti kereslet. Egyre többen akarnak kiköltözni a főváros vonzáskörzetébe, és a járvány miatt átalakuló munkavégzési szokások csak még inkább felerősítik, felgyorsítják ezt a folyamatot. Ezzel egy időben a Magyar Államkincstár adataiból kiderül: töretlen a csok népszerűsége, a kifizetések a koronavírus-járvány ellenére megduplázódtak: míg 2020. január 1. és június 30. között 63,2 milliárd forintot, addig tavaly ugyanebben az időszakban ennek az összegnek a felét, mindössze 31,9 milliárd forintot fizetett ki az államkassza új lakás vásárlására vagy építésére, használt lakás vásárlására, illetve bővítésére.

A legdrágább település az agglomerációban Budaörs, ahol 620 ezer forint körüli az átlagos négyzetméterár, utána Dunakeszi és Biatorbágy következik 530 ezer, illetve 500 ezer forinttal. Egy évre visszatekintve Érden adták el a legtöbb ingatlant: nyolcszázharmincat, és az adatok szerint Dunakeszi, Szigetszentmiklós, Vác iránt is egyre nő a kereslet. Benedikt Károly, a Duna House marketing- és PR-vezetője úgy véli, a koronavírus második hulláma idején sem fog leállni az ingatlanpiac, a költözés mögött ugyanis általában életvitelszerű döntés áll. Ha érkezik a gyerek, vagy ha válás történik, olyankor költözni kell. Az ingázó családoknak érdemes a járulékos költségekkel előre kalkulálni, és átgondolni: elég lesz-e egy kocsi, vagy megéri-e naponta a dugóban várakozni?

– Ritkán költözik a magyar, átlagosan kétszer-háromszor egész életében. A vidéki létforma most talán vonzóbb azoknak, akik korábban csak aludni jártak haza, a járvány kirobbanásakor viszont megtapasztalták, milyen bezárva lenni hetekig egy kis lakásban, és nem kérnek belőle többet – elemzi az elmúlt hónapokban kialakult helyzetet Benedikt Károly. – A félelem is közrejátszott abban, hogy tavasszal többen odahagyták a zsúfolt fővárost, és balatoni nyaralókba vagy a Velencei-tóhoz költöztek hosszú távra bérelve ingatlanokat. A félelem lassan elmúlt, de az igény fennmaradt: agglomerációban a régi építésű családi házak keresettek telekkel. Népszerűek az új építésű, korszerű sorházak, ikerházak is, azok a modern otthonok, amelyek adnak némi pluszt egy nagyvárosi lakáshoz képest, de mégsem kell olyan sokat foglalkozni a pici kerttel. Egyre tágul a kör – teszi hozzá Benedikt Károly –, sokan negyven-hatvan kilométerről ingáznak a fővárosba naponta, például a Velencei-tó környékéről, ahol rengeteg új építésű lakást és házat találni akár fél­áron a budapesti kínálathoz viszonyítva. A főváros vonzáskörzetében újabb és újabb településrészek nőnek ki a földből, ami kedvező helyzetet teremt a piacon, ám nagy kihívás az önkormányzatoknak. A túlterhelt óvodák és iskolák vagy a szűk utak napi konfliktusforrások.

Ablakos figyelő szemléli és jelenti a vonatok mozgását a főrendelkezőnek. Művészi szintre emelt problémamegoldás
Fotó: Kurucz Árpád

Az első nagy kiköltözési hullám az 1990-es években indult meg a fővárosból. Kezdetben a drágább nyugati településeken ugrott meg a forgalom, majd a terjeszkedés fokozatosan az olcsóbb déli, keleti területekre is kiterjedt. Veresegyházon vagy Dunakeszin jelen pillanatban is találhatók új beruházások, Szigetszentmiklós becsült népessége idén meghaladta a negyvenezret – 2019-ben a lakosság száma 39 400 fő volt –, és a kiköltözők sokadik hulláma elérte újfent Biatorbágyot. Az egykori falusi közösségek komoly tapasztalattal rendelkeznek arról, milyen feszültségek adódhatnak a tősgyökeresek és a „gyüttmentek” együttéléséből. Hogy milyen előnyökkel és hátrányokkal jár a kiköltözés Budapestről? Biatorbágy példáján szemléltetjük.

A négyes metrón lázasan számolgatom, elérem-e a 12.58-as vonatot – ha nem, fél óra múlva jön a következő –, végül sikerül, és 13 perccel később már le is szállok Biatorbágyon. Igazi kincs a kötöttpályás közlekedés! A parkolóban Tótpál Judit építész, a Biatorbágyi Értéktárbizottság elnöke vár. Tősgyökeres biai, tízéves kora óta ingázik Budapestre. A főváros közelsége miatt úgy véli, a vasút közvetlen környéke nagy lehetőségeket rejt akár irodák számára is, bár a lepukkant környék rácáfol erre. Egy utcával lejjebb a helyi közlekedés nehézségeit is megtapasztaljuk: a Dózsa György úton épp összement két autó.

– Mindennapos látvány a torlódás ezen a csomóponton – jegyzi meg kísérőm –, mert a településnek mindössze két kijárata van az 1-es főútra. Aki el akarja kerülni a reggeli dugót, az jobb, ha hét óra előtt elhagyja a várost. A reggeli életkép része, amikor fiatal családok szűk utcákon lavíroznak az óvodáig, iskoláig, ahol sietve leteszik a gyereket, majd tovább araszolnak a főváros felé. A pátyiaknak sajnos nincs saját autópálya-felhajtójuk, ezért ők is végigdöcögnek Biatorbágyon, az etyekiek szintén erre járnak Budapestre.

Reggeli társasjáték

Többségében fiatal családok költöznek ki az agglomerációba – ennek mindenki örül, mert rengeteg a gyerek –, de a belterület növekedésének iramát sem az úthálózat, sem az intézményhálózat fejlesztése nem tudja követni. Mindkettő csak lohol a növekedés nyomában, mégis állandóan le van maradva. A klasszicista stílusú Sándor–Metternich-kastélyban három általános iskola is „összebútorozott” már, az önkormányzati, a katolikus és a református, de a kastély udvarán konténerek mutatják: nincs elég tanterem. Épül ugyan 16 tantermes iskola a biai részen, de vajon miért épp a sűrűn lakott, szűk kis utcák között? Az új iskola sem lesz akkora, hogy kiválthatná az iskolakonténereket, kérdéses azonban, milyen kapcsolatot létesít majd a környezetével – előreláthatóan újabb településrészeket von be a reggeli logisztika nevű társasjátékba.

Biatorbágy két falu összenövéséből jött létre, 2007-ben kapott városi rangot. A török hódoltság után elnéptelenedett Biát többségében református magyarok, Torbágyot a német ajkúak építették újjá. A torbágyi részen a mai napig érzékelhető az erős sváb identitás, a német nemzeti­ségi általános iskolának például saját épülete van – az egyetlen, ami eleve iskolának épült a településen. Az intézmény erős nyelvi orientációja vonzó a fia­tal értelmiségi családoknak, ám valamit valamiért: itt az ünnepek részét képezik a sváb bálok, a frissen betelepülő családok gardróbjába tehát a sváb népviselet is bekerül. Az identitások találkozásának másik sajátos példája a torbágyi Szarvasugrás településrész, amelyet korábban csak Hirschensprungként emlegettek, aztán szántóföldből beépítésre szánt területté vált, és Csodaszarvas utcája is lett. A felkapott településrész egyre sűrűbben lakott, az új építésű ingatlanokhoz kert már alig tartozik, de egy-egy családi ház előtt átlagosan két kocsi is áll. És még közel sem látszik, hol a bővítés határa: a frissen beköltözők szomszédságában negyvenlakásos társasházak épülnek, a kifüggesztett tábla a beruházás befejezését 2021-re ígéri. Egyes kalkulációk szerint a Szarvasugrás akár kétezer főre is felduzzadhat pár éven belül, miközben óvoda, iskola ezen a környéken még nincs, és a munkába igyekvő kocsisor reggelente egyetlenegy körforgalom felé igyekszik.

A növekedés folyamatosan lázban tartja a települést. A Budapest–Balaton kerékpárút (Buba) biatorbágyi szakasza kapcsán arról megy a vita: hol vezessen a bicikliút, ha nem a szűk, végletekig megterhelt főúton? Tótpál Judit szerint az igazi kérdés inkább az lehetne: hova tudnák terelni az autós forgalmat? A településbővülésnek nem lehet határt szabni. Vagyis természetes határt szab a domborzat, a várost keletről lezáró Tétényi- és Sóskúti-fennsík és a Budai-hegység biatorbágyi részei – a Katalin-hegy, a József-hegy és a Kálvária-hegy. A természeti környezet, a dombok és medencék váltakozása, a nagy szintkülönbség igazán látványossá teszi ezt a vidéket. A várostervezők ugyanakkor folyamatosan keresik a lehetőségét annak, milyen elkerülő utakon lehetne kijutni az 1-es főútra.

Terpeszkedő dobozok

Máris sokan siratják a helyi sport bölcsőjét, az Iharos-völgyet. Ezt az erdőszéli karaktert, a csendes zöldövezetet keresik mindazok, akik ideköltöznek a Madár-forrás környékére. A település szélén élők kifejezetten tiltakoznak a nagy forgalmat vonzó beruházások ellen, és hogy a városból kivezető út éppen ott menjen el, ahol ők az erdő szélén felépítették álmaik otthonát.

A természeti környezet védelme nem lehet kérdés, ha a vasút, az 1-es főút és az autópálya mentén terpeszkedő ipari park „dobozaira” pillantunk.

A hatalmas csarnokok, üzemek egyre zagyvább képet mutatnak. A Tópark-beruházás néven elhíresült városrész meg kérdéseket felvető képződmény. Az ingázók napi szinten követhetik az egykori szellemvárosrész változásait, miközben elhaladnak az autópályán a Törökbálinti-tónál. Félbehagyott betontorzó magasodott itt éveken át, mára irodák, lakások és intézmények költöztek a betonrengetegbe. De meglehetősen furcsa, hogy az épületegyüttest csakis autópályán lehet megközelíteni Biatorbágy felől.

A vidék hegedűje

A „gyüttmentek” és a tősgyökeres lakosok közötti pengeváltások nyomon követhetők a biatorbágyi közösségi oldalakon is. A kutyasétáltatás például húsz éve elképzelhetetlen lett volna a faluban, ma mindennapos látvány. A teraszos, kiülős vendéglátóhelyek is csak az utóbbi években szaporodtak el. Az avarégetés örök probléma. Meg a trágyaszag. Minden ősszel előkerül ez a téma, és aki szóvá teszi, mintha hitet tenne, megvallaná, hogy ő bizony a fővárosból költözött ide, azért olyan roppant kényes az orra. Jellemző bejegyzés a Biatorbágy! ÍgySzeretünkEgyben! oldalról:

„– Sziasztok! Köszönöm a befogadást! Végre sikerült Pestről, a betondzsungelből kiköltözni Biatorbágyra. – Csak nehogy úgy járj, mint a többi kiköltözött! Füst van, büdös van, hangos a zene meg a fűnyíró, vasárnap is működik a flex. Remélem, ezekkel tisztában vagy! […] – Meg lehet szokni. – Van, ahol még birkák is bégetnek! A faluzajokat szokni kell. Ja, és a dekopír meg a flex a vidék hegedűje!”

Pedig a vidékre kiköltöző fiatalok sok esetben nem is budapestiek: egyetemistaként kerülnek a fővárosba, családalapítás után pedig olyan helyet keresnek, amely megfizethetőbb, és jobban is hasonlít eredeti lakóhelyükhöz. A kisgyerekesek különösen keresik egymás társaságát.

A beilleszkedést segítik a helyi közösségek, sportklubok, az egyházak kifejezetten befogadók, és számtalan városi esemény, ünnep, megemlékezés teremt alkalmat a találkozásra egész évben.