A közel-keleti krízissel foglalkozott az Európai Parlament
Elkezdődött a strasbourgi plenáris ülésszak.
Elkezdődött a strasbourgi plenáris ülésszak.
Erősödik a gyűlölethullám Olaszországban a közel-keleti krízis kiszélesedése miatt, több politikust is fenyegetés ért.
Bóka János: A zsidó közösségek Európa zsidó részét képezik, és ha Európa megtagadja vagy elvágja gyökereit, akkor többé már nem fogjuk tudni meggyógyítani.
Le kell állítani a vérontást a Gázai övezetben, azonnali tűzszünetre van szükség, a túszokat pedig szabadon kell engedni – jelentette ki az uniós biztos.
Így nem kell muszlim negyedekben átszállniuk.
A Brussel Signal szerint lassan Magyarország az egyetlen biztonságos helyszín Európában.
Németország és Franciaország vezeti a listát.
Ismét az átlagemberek életét tették pokollá az Izrael-ellenes tüntetők.
Iskolákban, munkahelyeken, a tömegközlekedési eszközökön és az utcán is egyre több inzultus éri a zsidókat, rekordot döntött az antiszemita támadások száma az Egyesült Királyságban.
A trendi Nyugaton mélyen meg vannak győződve arról, hogy ők az út, az igazság és az élet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Ebben a kérdésben csak a magyar emberek dönthetnek, s nekünk a magyar emberek hangja a fontos – mondta a külgazdasági és külügyminiszter.
Közép-Európa tudja, mit jelent megőrizni az identitást.
A Nemzeti Ellenállás Mozgalom (NEM) alapító tagja elárulta azt is, mennyien töltötték ki eddig a Kollár Kinga lemondásáért indított petíciót.
Példátlan embertelenséget követtek el az őrízetbe vett hajléktalanok.
Elképesztő hosszúságú a megfúrt beruházások listája a Brüsszel által megakasztott források miatt.
Ukrajna felvétele áldozatokat követelne a magyar emberektől.
Újabb fordulatot vett a diplomáciai konfliktus.
A tiszás EP-képviselőnek több mint 30 millió forintnyi magyar államkötvénye van. Amire az állam a kamat mellett kamatprémiumot is garantál.
Elképesztő hosszúságú a megfúrt beruházások listája a Brüsszel által megakasztott források miatt.
Ukrajna felvétele áldozatokat követelne a magyar emberektől.
Újabb fordulatot vett a diplomáciai konfliktus.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.