Egész családokat mészároltak le Szíriában a kormányerők
A Latakia térségében élő civilek Libanon felé menekülnek.
A Latakia térségében élő civilek Libanon felé menekülnek.
A követelést a szíriai kormány képviselői fogalmazták meg.
Az elfogást megakadályozni akaró fiatal fegyveresek lesből tüzet nyitottak a biztonsági erőkre.
Bassár el-Aszad Telegram-csatornán tett közzé üzenetet.
A fordulópontot Oroszország 2015-ös beavatkozása jelentette.
A német kormány biztonságos és méltósággal teli hazatérést kíván biztosítani a szíriai migránsok számára.
Kocsis Máté szerint viselkedésével a Tisza Párt elnöke egyértelművé teszi, hogy ő a Magyar Hangban megjelent álhír gyártója.
Az iráni erők kivonása jelentős fordulatot jelenthet a szíriai konfliktusban.
Bassár el-Aszad szíriai elnök rendeletet adott ki, amelyben Mohammed Gázi al-Dzsaláli korábbi kommunikációs minisztert bízta meg az ország új kormányának megalakításával – közölte szombaton az állami média.
Bassár el-Aszad szíriai elnök leszögezte csütörtökön, hogy országa elfogadta Kofi Annan nemzetközi küldött tervét a válság feloldására.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Már csak be kellene lépni rajta. Kedden este az azeri bajnok Qarabag elleni első mérkőzésen lehet az első lépést megtenni.
Idén minden a kert jegyében történik.
A geopolitikai elemző szerint az ukrán belépés széteséssel fenyegeti az EU-t.
Szerdán Kovács Zsuzsi hadnagy is leteszi a tiszti esküt, azután pedig légvédelmi irányítóként fog szolgálni Veszprémben.
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa bajnok Nádas Bence idén sodródik az árral, pedig egyesben jól teljesített.
Az FPÖ szerint nem klímapolitika, hanem pazarlás zajlik.
A Qarabag története egy mára már szellemvárossá vált területről indult, majd a 21. században két ember érkezésével minden megváltozott.
Ilyen, amikor szembejön a valóság.
Az olimpiai ezüstérmes, világ- és Európa bajnok Nádas Bence idén sodródik az árral, pedig egyesben jól teljesített.
Az FPÖ szerint nem klímapolitika, hanem pazarlás zajlik.
A Qarabag története egy mára már szellemvárossá vált területről indult, majd a 21. században két ember érkezésével minden megváltozott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.