Olimpiai bajnokunk a sérülése miatt strandpapucsra van ítélve
Egy sikeres talpműtét hozhatja rendbe, majd tűzbe a visszavonulását odázó 41 éves olimpiai bajnokot.
Egy sikeres talpműtét hozhatja rendbe, majd tűzbe a visszavonulását odázó 41 éves olimpiai bajnokot.

Szűcs Valdó sérülése miatt maradt le a hazai rendezésű atlétikai világbajnokságról.

Az olimpiai bronzérmes, fedett pályás világ- és Európa-bajnok súlylökő kevesebb mint egy hónappal a hazai vb után hozta meg a döntését.

Gyulai Márton lett a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sportigazgatója.

Marko Risztov nem tagadja, a kilenc nap alatt ez volt a legrázósabb esemény.

Edmund Bartlett le volt nyűgözve a budapesti atlétikai világbajnokságtól.

A negyvennégy éves hivatásos katona nem érti, hogyan merült fel a neve.

Az eladott jegyek száma meghaladta a négyszázezret, amire még a sportág nemzetközi szövetsége sem számított.

„Bizton állíthatjuk, hogy minden álmunkat túlszárnyalta, sokkal sikeresebb volt a vb, mint amit előzetesen megterveztünk.”

A budapesti atlétikai világbajnokságot szervező cég vezérigazgatója szerint megéri idehozni ekkora sporteseményeket.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

A kényszersorozást bemutató videók rendszeresen váltanak ki felháborodást és vitát.

A főtanácsadó a kettős mérce alkalmazására is felhívta a figyelmet.

Az új sportigazgató arról is beszélt, tervez-e edzőváltást Debrecenben.

Gyökeres Viktor a legjobb meccsét játszotta eddigi Arsenal-karrierje során szerda este.

Az év első tizenegy hónapjában a Szép-kártya feltöltések összértéke meghaladta a négyszázmilliárd forintot
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.