Megbüntették az ATV-t Niedermüller szavai miatt
A Médiatanács a bírság megfizetésén túl az ATV-t egy közlemény beolvasására is kötelezte.
A Médiatanács a bírság megfizetésén túl az ATV-t egy közlemény beolvasására is kötelezte.
Vajon a CNN is lehozta képviselő asszony felszólalását a „bezárt” magyar parlamentből?
Tamás Gáspár Miklós tagadhatatlanul színes egyéniség, a hazai bulvárpolitizálás ikonikus alakja.
A GVH szerint az ATV Zrt. tisztában volt azzal, hogy a műsorok torzíthatják a fogyasztói magatartást.
Mindig szívesen hallgatom Schiffer Andrást. Talán mert az LMP-alapító azon ellenzékiek közé tartozik, akik – szemben az ottani gyakorlattal – indulatok nélkül, érvekkel szoktak előállni.
Bezzeg egy dézsa hideg víztől nem retten meg.
Nem csak a nemzetközi helyzet fokozódik.
A felkészülés első lépéseként tiltsuk meg, hogy mindenki szabadon makoghasson a vírusokról. Mindjárt beljebb leszünk egy lépéssel.
Állampolgári bejelentés nyomán a médiatanács vizsgálatot indít a Magyar ATV szolgáltatójával szemben a január 23-ai A nap híre című közéleti műsorában elhangzottak miatt.
Bármi megtörténhet...
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatalának legnagyobb központja New York után Budapesten van.
Az érintett területet nyolcszáz méter sugarú körben lezárják, valamint több forgalmi változás fog életbe lépni a bomba elszállításának az idejére.
A téli gumi nem csak az autósok biztonságát és az autók épségét védi, de például Budapest gördülékeny, folyamatos forgalmához is nélkülözhetetlen.
Míg korábban nem vették komolyan a magyar miniszterelnök figyelmeztetéseit, addig ma már egyre több ország osztja a véleményét.
Érdemes lesz magunkkal vinni az esernyőt, és a magasabban fekvő helyeken felkészülni a télies útviszonyokra
A „Messi és az óriások” című sorozat eredetileg 2023-ban készült volna el, de a kezdési időpontja sincs meg.
Nem vette észre a piros lámpát a fiatal sofőr, tragédia lett a vége.
Orbán Viktorról nagyjából félóráig olvas az ember új híreket. Azt nyilatkozza például, hogy a jövő a Patriótáké, hiszen ha ők vezetnék Európát, nem lenne „migráció, gendermarháskodás, háború”.
Ursula von der Leyen, Manfred Weber és Roberta Metsola nevéhez is több korrupciós botrány köthető.
A csődköltségvetés megszavazásával összeállt a Karácsony–DK–Tisza-tengely.
A volt keletnémet klubok meccsein a német harmadik-, illetve negyedik ligában annyian vannak, mint egy közepes nézettségű NB I-es fordulóban összesen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.