Ideiglenesen felfüggeszti szállításait az amerikai piacra a Jaguar Land Rover
A brit autógyártó évente négyszázezer járművet exportál az Egyesült Államokba.
A brit autógyártó évente négyszázezer járművet exportál az Egyesült Államokba.

Már tető is került néhány gyárépületre.

Minden érdemi enyhítést lesöpört az Európai Bizottság az asztalról.

Közel nyolcvanezer kocsit érinthet a hiba.

Szijjártó Péter: Idén is sokat profitálunk az együttműködéssel.

A német gazdaság vergődése erősen kihat a magyaréra is.

Reménykedésre okot adó bejelentés az egyik német autógyártótól.

A szigorúbb kibocsátási szabályokra hivatkoznak.

Csak a fő üzem munkabeszüntetése miatt több száz autó nem készül el hétfőn.

Menczer Tamás a gazdasági semlegességről beszélt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A betegség védőoltással megelőzhető.

Fontosak a hagyományos értékek a magyar emberek számára.

A miniszerelnök a TV2 stúdiójába látogat el.

Karácsony előtt újabb botrány robbant ki Zuglóban: Radics Béla súlyos vádakat fogalmazott meg Hadházy Ákos ellen, aki szerinte politikai hálózatot működtet a kerület pénzén.

Stagnál a német gazdaság, és a kilátások sem biztatóak.

Az RMDSZ gyakorlati segítséget kínál a hazatéréshez.

„Hivatalosan is napirendre kerül a kérdés.”

Az utolsó másodpercek vélhetően mindkét csapat idényének sorsát eldöntötték.

A szervezet stratégiai partnere a kormánynak.

They want to admit Ukraine to the European Union by 2029.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.