Kaili nem téma
Az évtized korrupciós botrányaként elhíresült esetről a szocialista ember hallgat, mint hal a szatyorban.
Az évtized korrupciós botrányaként elhíresült esetről a szocialista ember hallgat, mint hal a szatyorban.

A zöldpárt egyetlen aláírást sem gyűjtött a népszavazási kezdeményezéséhez.

Kendernay János 2019-ben a német zöldek EP-listájára akart felkerülni.

Ötvenhétmilliárd forintos hiány várható a jövő évi budapesti önkormányzati büdzsében.

A kisebb pártoknak a DK-val közösen van esélyük a túlélésre.

A korrupciós botrányba keveredett politikus több alkalommal részt vett a Magyarország érdekeivel ellenkező intézkedések támogatásában.

Szombathy Dénes Gyula fideszes jelölt nyerte a pesterzsébeti időközi választást.

A baloldali kormánykoalíció gyanús ügyei véletlenül sem érdeklik az uniós szerveket.

A Pfizer-vakcinák beszerzése körüli botrány, valamint a katari kenőpénzek miatt letartóztatott szocialista EP-alelnök ügye alapjaiban kérdőjelezi meg Brüsszel pozícióját.

„A 2022-es év a nem várt, nem remélt és nem kért eseményekről szólt” – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek a Miniszterelnöki Kabinetiroda miniszterhelyettese.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A Capgemini olyan eszközt adott az ICE-nak, amelyet Donald Trump bevándorlásellenes kampányában használnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.