Tarlós István: Budapesten irracionális döntések születnek
Budapestnek a jelek szerint működési forráshiánya van, amit nem lehet európai uniós forrásokból finanszírozni – hangsúlyozta lapunknak a volt főpolgármester.
Budapestnek a jelek szerint működési forráshiánya van, amit nem lehet európai uniós forrásokból finanszírozni – hangsúlyozta lapunknak a volt főpolgármester.

Nacsa Lőrinc: Aki a változtatás után is a kata hatálya alatt marad, annak a módosítás adócsökkentést jelent.

Cseh Katalin és Donáth Anna is megszavazta az Európai Parlament javaslatát.

A baloldal nyíltan lobbizik azért, hogy Magyarország ne kapja meg a neki járó uniós forrásokat.

Surányi György a benzinárstop és a rezsicsökkentés eltörlését követeli.

A baloldali elemző, Krekó Péter a fegyverszállítás és a szankciós politika folytatása mellett állt ki, a háború és a szankciók súlyosbodó terheit, így a rendkívüli inflációt pedig az emberekkel fizettetné meg.

A dühe a pszichológusok szerint abból az irigységből is fakadhat, hogy másoknak sikerült megszerezni a jogosítványt, neki meg nem.

A volt baloldali köztársaságielnök-jelölt, Róna Péter szerint túl sok pénz van az embereknél, ezért adóemeléseket akar.

A Robert Golob vezette új baloldali kormány egyik prioritása a kerítés lebontása.

Az ember azt hinné, még mindig bujdosik Pulai András közvélemény-kutató, aki a választások előtt könnyesre nevettetett bennünket – de nem.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Garázdaság bűntettének gyanúja merült fel.

Az Országos Kórházi Főigazgatóság legfrissebb jelentése szerint az IVF-kezeléseknek hála 1580-nal több baba jött világra, mint 2018-ban.

Plusz az összes telephelyen.

A Tisza Párt vezére utasításba adta, hogy ne menjenek Lázárinfóra.

Azt mondja, pszichológiai problémái vannak, de a pszichológus szerint nincsenek.

Meg akarják előzni a negatív hatásokat.

Egyre több a hasonló eset Franciaországban.

A számos érdekes és ritkán hallható mozarti motívumot tartogató vígopera az Eiffel Műhelyházában látható.

Kis Károly tragikusan rövid ideig ülhetett csak a trónon.

Nagy kérdés volt, hogy Olekszandra Olijnyikova meccse végén mi lesz a kézfogással.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.