Tovább csúszik és drágul a Blaha Lujza tér felújítása
A rekonstrukció során számos korábban kivett fejlesztési elemet visszatettek, de drágábban.
A rekonstrukció során számos korábban kivett fejlesztési elemet visszatettek, de drágábban.

A Demokratikus Koalíció 2020-ban még örült a közös listának.

A nyár elején visszatérő téma Budapest zöldítése.

A Demokratikus Koalíció kivételével a baloldali pártok szervezeti válságban vannak.

A nagy sikerre való tekintettel megismételt április 3-át rendeztek vasárnap Budapesten és néhány vidéki településen.

Maga Karácsony Gergely is értékelte a hét végén megtartott időközi önkormányzati választásokat.

Úgy tűnik, hogy a kormánykritikus szavazók sem kérnek az ellenzékből.

A Fidesz–KDNP támogatottsága jelenleg 55 százalékon áll.

Segítség a Párbeszéd elnökének.

Orbán Viktor jelezte Fekete-Győr Andrásnak, hogy az olimpiarendezés ügyében a Magyar Olimpiai Bizottságot kell keresni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Január közepén tűnt el a 18 éves fiatal.

A miniszter lesz a Hír TV péntek esti műsorának vendége.

Tíztől várja a családokat a Fővárosi Állat- és Növénykert.

Valótlan állításokat tett, amelyekkel megsértette a felperesek jó hírnevét.

Üzenni akartak a lépéssel.

A Magyar Péter mögött álló mozgalom és média a pénze jelentős részét Brüsszelből kapja.

Kudarcba fulladt integráció.

A magyar bajnok legújabb igazolása elköszönt volt klubjától.

Keszthelyi Ritáék Hollandiával csaptak össze az Európa-bajnoki címért.

Teljes, feltétlen támogatásáról biztosította Orbán Viktort Donald Trump.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.