Valentin Vacev, Bulgária egyik legismertebb geopolitikai szakértője ugyanakkor nem számol azzal, hogy véglegesen megszakadnának a két ország között a diplomáciai kapcsolatok, de szerinte nagyon alacsony szinten befagyhatnak. A leköszönő neoliberális kormányfőről, Kiril Petkovról a geopolitikai elemző elmondta, hogy eddig sikeresen próbálta megszakítani az orosz–bolgár diplomáciai kapcsolatokat, megvalósítva Nagy-Britannia nagy álmát, egy kisantant megalakítását a Balkánon. A katonai szövetség Nagy-Britannia, Lengyelország, Ukrajna, Románia és Bulgária között jönne létre.
Minden túlzás nélkül arra számítok, hogy augusztusban vagy legkésőbb szeptemberben, amikor a lengyel csapatok bevonulnak Nyugat-Ukrajna területére, Bulgária (a nagyhatalmak háta mögött) hadat üzen Oroszországnak. A háború közvetlenül Oroszország és a NATO között zajlik majd
– nyilatkozta az elemző.
Arra a kérdésre, hogy kinek az ügynöke Petkov, illetve a Rumen Radev bolgár elnök által a múlt héten kormányalakítással megbízott Aszen Vaszilev, Vacev elmondta: egyikőjük sem a Harvard Egyetemen, hanem egy három hónapos harvardi iskolában végeztek, amely az amerikai Demokrata Párt politikáját tartja mérvadónak, de erős angol beállítottsággal, hiszen Anglia hamarosan uralkodó hatalommá válik a kelet-európai és a balkáni konfliktusokban.