Bűnözők bújnak meg a migránsok között a Balkánon
Az egyik bevándorló a rendőrök elől menekülve eltörte a lábát.
Az egyik bevándorló a rendőrök elől menekülve eltörte a lábát.

Hiába gyújtják fel szándékosan a táborokat, a határok nem nyílnak meg.

A boszniai Bihács polgármestere bejelentette: minden támogatást megvonnak a város melletti illegális táborban élő bevándorlóktól és a városi vízmű sem fog napi 20 ezer liter vizet szállítani a táborba.
Több helyen is feszültségeket okoznak a migránsok, miközben egyre több szervezet figyelmeztet újabb merényletek veszélyére – közölte az M1 Híradója.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyarország épített ki védőpajzsot más irányban is, de az amerikai a legnagyobb.

Az uniónak nincs kisebbségvédelmi politikája, bár alapjogi chartájában szerepel a megkülönböztetés tilalmára vonatkozó szabályozás.

A kormányfő szerint Európa vezetői bele fognak tántorogni a háborúba.

A Nyugat el akar idegeníteni bennünket a saját hazánktól.

Az államfő hozzátette: a horvát–magyar párbeszédnek a nemzeti közösségek fontos és kihagyhatatlan részei.

Itt tartanak, ez ma Németország – írta bejegyzéséhez a XXI. Század Intézet vezető elemzője.

Az Energoatom körüli korrupciós botránynak újabb fejleményei vannak.

Előtte azért még a piroson is áthajtott, és egyéb szabálytalanságokat is elkövetett.

73 vizsgálati terület és számos újdonság az NKFH 2026-os ellenőrzési programjában.

According to Real-PR 93's latest opinion poll, a quarter of Tisza supporters do not find the leader of their party likable.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.