Viktor Orban at the Center of Brussels Summit
A decisive event is taking place.
A decisive event is taking place.

A külügyminiszter szerint nem lesz elég szavazat az orosz vagyon lefoglalásához, Magyarország pedig a közös uniós hitelfelvételt sem támogatja Ukrajna érdekében.

Leállt a közlekedés, tűz és káosz kíséri a brüsszeli gazdatüntetést.

Nekünk ebbe a háborúba nem szabad beavatkozni.

Villáminterjú Brüsszelből.

Bóna Szabolcs szerint nem lehet megvédeni a magyar gazdákat, Ruszin-Szendi Romulusz sem maradt ki.

Európai Parlament határozata súlyos következményekkel jár.

Ennek a napnak csak az eleje biztos, hogy mikor lesz vége, azt senki sem tudja.

Belgium figyelmeztet.

Több ezer termelő vonult az utcára.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.