Súlyos balesetet okozott Budaörsnél egy autós, és elmenekült a helyszínről
Egy ember súlyosan megsérült.
Egy ember súlyosan megsérült.
Akár a kertben is hasznos lehet a kályhákban keletkező fahamu, de semmiképpen sem szabad a kommunális hulladék közé üríteni a még izzó zsarátnokot.
Rablásért 6,5 fél év börtönbüntetésre ítélték Budakeszi kutyapártos képviselőjét.
Teljes útzár van érvényben.
Az egyik szemtanú felháborodásának adott hangot.
Az új lehajtónak köszönhetően Páty, Biatorbágy, Telki, Budajenő és Budakeszi lakosainak is könnyebbé válnak a mindennapjaik.
Elérte a kritikus szintet a Budakeszi út állapota, naponta érik komoly károk az autósokat.
Helyzetjelentés az utakról csütörtök reggel.
Nem történt gyermekrablási kísérlet a Pitypang óvodában.
Menczer Tamás: Tanuszodát azért építünk, mert a gyerek az első.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Hirdetés – Számos akció- és katasztrófafilm tette már központi témává az áramellátás megszűnését.
Az amerikai elnök hagyományosan a Super Bowl előtt nyilatkozott a médiának.
Olaf Scholz a német szociáldemokraták kétszínűségét bizonyította a vitán.
Publicistánk legújabb blogbejegyzése
Zelenszkij utoljára 2019-ben indult el választáson.
Úgy tűnik, hogy Kuleba tovább folytatná a totális háborút.
A helyi hatóságok rendkívüli állapotot hirdettek ki.
A színész elszabadult hajóágyúként viselkedik.
A Liverpool vezetőedzője ezúttal kínos vereség után nyilatkozott.
Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a rendszeres mozgás mellett fontos a megfelelő étrend is ahhoz, hogy egészségesek maradjunk.
Sárváron érdeklődés hiányában elmaradt a Magyar Péter által oly sokat emlegetett rendszerváltás, előre hozott választás sem lesz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.