Talajvizsgálatok, felmérések kezdődnek a Déli Körvasúton
Úgy tudni, háromféle feladatot végeznek el a vállalkozók.
Úgy tudni, háromféle feladatot végeznek el a vállalkozók.

Budapestről és az agglomerációból vasúton minden könnyen elérhető lesz a kormányzati tervek szerint.

Ide futhat majd be a reptéri vasút, de az elővárosi vasúti hálózat fejlesztése is összefügg a Nyugati pályaudvar megújulásával.

Húsz év alatt 2000 milliárdnyi, többnyire uniós forrás áll rendelkezésünkre a vasúti infrastruktúra fejlesztésére, ezt tartalmazza a Budapesti Agglomerációs Vasúti Stratégia

„Ha nem az indulatos Facebook-posztokból, hanem Budapest hivatalos városfejlesztési és közlekedési jövőképéből indulok ki, a céljaink közösek” – írta Vitézy Dávid.

Korábban Fürjes Balázs államtitkár javaslatot tett arra, hogy több fővárosi beruházást a kormány vállaljon át.

A baloldal akadályozni próbálja a belváros közlekedését tehermentesítő híd megvalósítását.

Ha lényegesen növelni szeretnénk a fővárosi elővárosi vonatok kapacitását, akkor meg kell oldani Budapest vasúti áteresztőképességét. Ezt szolgálná a Déli és a Nyugat pályaudvart összekötő vasúti alagút.

Vitézy Dávid állítja, az üzemeltető cáfolja, hogy bérleti díjat kérnének az új pálya átvezetéséért.

A Déli körvasút projekttel kapcsolatban több körben kérik ki a lakosság véleményét.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

Ukrán politológus ismerte el, hogy jogosak Orbán Viktor csatlakozás elleni érvei.

Mindent meg kell tennünk az ellen, hogy egy szláv testvérháborúból először regionális, aztán európai, majd világháború legyen.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.